Martínez Sánchez Jankovics legyőzésével tornagyőzelmet ünnepelhetett

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 20:03
null
Élete legnagyobb diadalát ünnepelte Martínez Sánchez (Fotó: Action Images)
Címkék
Nagyszerű játékkal karrierje eddigi legnagyobb győzelmét aratta a spanyol María José Martínez Sánchez a 2 millió dollár összdíjazású római WTA-tornán. A világranglista 26. helyén álló spanyol hölgy a nála sokkal előkelőbb helyen (7.) rangsorolt szerb Jelena Jankovicsot győzte le két szoros szettben, 7:6, 7:5-re.

Az első játszmában Martínez Sánchez már 5:2-re is vezetett, 5:3-nál szettlabdája is volt, de nem tudott élni a lehetőséggel. Jankovics ki tudott egyenlíteni és jöhetett a rövidítés, melyben a spanyol hölgy bizonyult jobbnak. A statisztikákat tekintve a szett kiegyenlített játékot hozott, mindkét teniszezőnek hatszor volt lehetősége elvenni a másik adogatását, és mindketten kétszer jártak sikerrel.

Martínez Sánchez sokkal nagyobb arányban nyert pontot első adogatása mögül, mint esélysebb ellenfele, de ezen kívül minden mutatóban hasonló teljesítményt nyújtottak. Martínez Sánchez mindössze két ponttal nyert többet az első szettben, mint ellenfele.

A második játszmában ismét sikerült előnyt szereznie Martínez Sáncheznek (5:3-ra is vezetett), aztán úgy, ahogy az első szettben, Jankovics megint fel tudott jönni a spanyolra. Végül 7:5-re nyerte meg a szettet Martíbez Sánchez, aki meccslabdájakor szerva-röptét játszott és egy gyönyörű ponttal megszerezte karrierje eddigi legnagyobb győzelmét.

A világranglistán 26. spanyol eddig két nemzetközi tornát nyert meg, az egyiket Bogotában, a másikat Svédországban, mindkettőt 2009-ben. Ezek azonban sokkal alacsonyabban rangsorolt viadalok, mint a római, a római tehát élete legnagyobb sikere.

WTA-TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA (2 millió dollár, salak) 
EGYES, DÖNTŐ
Martínez Sánchez (spanyol)–Jankovics (szerb, 7.) 7:6, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
11 perce

A Pjunik vezetőedzője nem az elmaradt kiállítással foglalkozott, gratulált az ETO-nak

Európa-konferencialiga
15 perce

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
21 perce

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

Úszás
27 perce

„Nekünk voltak helyzeteink, a Paks jutott tovább” – a Maribor vezetőedzője a kiesés után

Európa-konferencialiga
53 perce

Megvan, melyik klub mentheti ki Garnachót Manchesterből – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

Hosnyánszky Madarashoz hasonlította – Nagy Ákos megtisztelőnek tartja

Vízilabda
54 perce

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
55 perce
Ezek is érdekelhetik