Elérkezett az amerikaiak fekete napja

Vágólapra másolva!
2011.09.10. 00:22
null
Nadal hengerelt a Roddick elleni nem egészen kétórás mérkőzésen (Fotó: Reuters)
Címkék
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal három nagyon sima szettben, 6:2, 6:1, 6:3-ra legyőzte a 21. helyen rangsorolt amerikai Andy Roddickot az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open negyeddöntőjében.

 

A két korábbi világelső 10. egymás elleni párharcát (eddig 6–3-ra vezetett a spanyol) párharcát a magabiztosan szerváló Nadal kezdte jobban, aki két bréklehetőségét is pontra váltotta, így 5:2-nél az első játszma megnyeréséért adogathatott. Ez végül nem okozott gondot a spanyol teniszezőnek, aki az első szettlabdáját értékesítve 39 perc játék után megnyerte az első felvonást (6:2).

SZAVAZÁS

Ki nyeri a US Open férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A folytatás sem alakult túl fényesen az amerikainak, hiszen már az első játékban elveszítette szervajátékát, majd 3:1-es Nadal-vezetésnél 0–40-nél kettőshibával ismét ellenfelének ajándékozta a gémet (4:1).

A világranglista második helyezettje ezután játszi könnyedséggel húzta be adogatását, így Roddicknak 5:1-nél a szettben maradásért kellett adogatnia. Itt ugyan még 15–0-ra módosította az állást, ezután azonban már csak a spanyol szerzett (kifejezetten parádés) pontokat, így még mindig csak alig több mint egy órája (64 perce) tartott a mérkőzés, amikor már kétszettesre nőtt Nadal előnye (6:1).

Ezután megcsillant a reménysugár az amerikai számára, hiszen Nadal adogatásánál a mérkőzés során először (mindjárt három) bréklabdához jutott. A mérkőzés összképére teljesen jellemző módon azonban Roddick nem csupán ezt a három lehetőséget, hanem az egyből utána következő negyediket sem tudta kihasználni, majd lendületből el is vesztette a saját játékát (2:0).

A combsérüléssel is bajlódó Roddick 3:0-nál megszerezte a becsületjátékot, amelyet még két saját szerva utáni pontszerzés követetett, a spanyol adogatásával ugyanakkor ezt követően sem tudott mit kezdeni, így 5:3-nál Nadal 40–15-nél két mérkőzéslabdához jutott, melyek közül a másodikkal már élt (6:3).

Nadal ellenfele az elődöntőben a szintén amerikai versenyzőt, nevezetesen John Isnert négy szettben búcsúztató Andy Murray lesz, tehát a papírformának megfelelően az első négy helyen kiemelt jutott be a legjobb négy közé.

US OPEN, NEW YORK (23 718 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Roddick (amerikai, 21.) 6:2, 6:1, 6:3
Murray (brit, 4.)–Isner (amerikai, 28.) 7:5, 6:4, 3:6, 7:6
KORÁBBAN MÁR KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Djokovics (szerb, 1.)–Tipszarevics (szerb, 20.) 7:6, 6:7, 6:0, 3:0-nál Tipszarevics feladta
Federer (svájci, 3.)–Tsonga (francia, 11.) 6:4, 6:3, 6:3
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Federer (svájci, 3.)
Murray (skót, 4.)–Nadal (spanyol, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
1 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
19 perce

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
25 perce

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
35 perce

Szokatlan volt számára az egyedüllét, de megcélozza a privát-triplát!

Csupasport
36 perce

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
52 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik