Czink Melinda túl sokat hibázott

Vágólapra másolva!
2010.06.22. 14:30
null
Czink Melinda túl pontatlanul játszott (Fotó: Reuters)
Címkék
Czink Melinda a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában 6:3, 6:3-as vereséget szenvedett a hetedik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskától. A magyar játékosnak voltak szép megoldásai, de rengeteg ki nem kényszerített hibájával nagyban megkönnyítette ellenfele dolgát.

 

A két játékos először játszott egymással, és Agnieszka Radwanska (9.) nemcsak a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján volt sokkal esélyesebb, hanem azért is, mert Czink Melinda (70.) az idén még csak három meccset nyert meg, a legutóbbit április elején.

Ebből azonban semmi sem látszott a találkozó első játékaiban, Czinktől több remek megoldást is láthattunk, és bár néhány bosszantó hiba is becsúszott a játékába, 3:3-ig így is tartotta a lépést hetedik kiemelt ellenfelével.

Sajnos azonban Radwanska 4:3-as vezetésénél könnyedén elvette a magyar játékos adogatását, majd 6:3-mal meg is nyert a nyitó szettet.

A második játszmában Czink 2:1-re vezetett, amikor bréklabdához jutott, ám egy rossz megmozdulással kisegítette a lengyelt, aki viszont ezután elvette a rengeteg ki nem kényszerített hibát elkövető magyar játékos adogatását.

Czink 5:3-nál a mérkőzésben maradásért szervált, de nem járt sikerrel, 30:30-nál előbb kettős hibát ütött (összességében már a hetediket), majd a meccslabdánál a hálót találta el, így 73 percnyi játék után kénytelen volt gratulálni ellenfelének.

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (13 725 000 font, fű) 
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
A. Radwanska (lengyel, 7.)–Czink (magyar) 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
5 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
12 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
38 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
46 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
51 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
59 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
1 órája

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik