Tenisz: Balázs A. visszavágott Martíneznek, elődöntős Rióban!

Vágólapra másolva!
2020.02.22. 19:33
null
Balázs Attila pályafutása első ATP 500-as elődöntőjére készül (Fotó: Dömötör Csaba)
Balázs Attila káprázatos teljesítménnyel rukkolt ki az eső miatt helyi idő szerint pénteken félbeszakított Rio de Janeiró-i ATP 500-as tenisztorna negyeddöntőjében az argentin Pedro Martínez ellen, miután 2:6, 2:2-es állásról szombaton mindössze négy játékot engedélyezett a világranglistán 133. helyen álló ellenfelének, és a második játszmát 6:4-re a harmadikat 6:2-re megnyerte, így pályafutása során először került be ATP 500-as torna elődöntőjébe.

A helyi idő szerint péntek este félbeszakított mérkőzés – Balázs szempontjából – 2:6, 2:2-ről folytatódott szombaton, a magyar teniszező adogatásával kezdődő első játék rögtön megacélozhatta Balázst: három bréklabdát hárítva, közel tíz perc alatt nyerte meg.

A folytatásban gyors brékváltás után mindketten hozták saját adogatásukat, majd a magyar teniszező a legjobbkor vette el újra ellenfele szerváját – igaz, csak ötödik játszmalabdáját értékesítette, de a lényeg, hogy következhetett a döntő szett.

BALÁZS MEGNYERI A MÁSODIK SZETTET...

Ebben pedig Balázs megtáltosodott, alig fél óra alatt 5:0-ra elhúzott, de meccslabdáig ekkor – még – nem sikerült eljutnia: Martínez előbb hozta a saját adogatását, majd elvette Balázsét. A magyar fiút ez viszont nem törte meg, és 5:2-nél azonnal remekül fogadva ezúttal már meccslabdáig jutott, s az elsőt már rögtön be is váltotta.

...MAJD A MÉRKŐZÉST IS!

Balázs pályafutása során első alkalommal jutott be egy ATP 500-as torna elődöntőjébe, amelyben óriási meglepetésre nem a torna első kiemeltje, Dominic Thiem lesz az ellenfele, hanem az osztrákot közel kétórás meccsen 7:6 (7–4) 7:5-re legyőző olasz Gianluca Mager.

Ismerős a világranglistán 128. helyen álló olasz neve? Igen, és nem véletlenül, hiszen a selejtező második fordulójában éppen ő győzte le 58 perc alatt 6:0, 6:2-re Balázs Attilát, aki szerencsés vesztesként került fel a főtáblára.

Az elődöntő várhatóan szombat késő este, magyar idő szerint 23 óra után kezdődik, és ezt folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünkben kísérhetik figyelemmel!

ATP 500-AS TORNA, RIO DE JANEIRO (1 915 485 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Balázs Attila (magyar)–Pedro Martínez (spanyol) 2:6, 6:4, 6:2
Mager (olasz)–Thiem (osztrák, 1.) 7:6 (7–4) 7:5

Az elődöntőben
21.00:
Garín (chilei 3.)–Coric (horvát, 5.)
23.00-nál nem előbb:
Balázs Attila–Mager (olasz) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik