Fed-kupa: Szerbiával kezd a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 13:51
Szerbiával kezd a magyar női teniszválogatott a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, amelyet február 4. és 7. között rendeznek Budapesten.

A magyar szövetség (MTSZ) hétfői tájékoztatása szerint az egyelőre Jani Réka, Gálfi Dalma, Bondár Anna, Stollár Fanny összeállítású hazai csapat az A-csoportban 5-én a szerbekkel, 6-án pedig az osztrákokkal csap össze a Syma-csarnokban. A többi három csoportban négy-négy együttes kapott helyet. Juhász Gábor kapitány válogatottjában Babos Tímea szereplése is lehetséges, az MTSZ kedden sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy a világranglistán legelőkelőbb helyen (95.) rangsorolt magyar teniszező pályára lép-e.

A magyarok Szerbiával eddig egyszer találkoztak, 1998-ban a Gubacsi Zsófia és Gáspár Petra alkotta csapat 2-1-re kikapott. Az osztrákok ellen a budapesti lesz az első párharc.

A 15 csapat csoportmérkőzéseire szerdán, csütörtökön és pénteken kerül sor. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, hogy mely két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába.
A csoportok utolsó helyezettjei arról döntenek, hogy mely két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába, a helyosztókat szintén szombaton játsszák.

A budapesti torna leghíresebb nevezettje a kétszeres Australian Open-bajnok fehérorosz Viktorija Azarenka, díszvendége pedig a 15-szörös Grand Slam-győztes svájci Martina Hingis lesz.
Tavaly is a Syma-csarnok adott otthont a csoport tornájának, akkor a Babos Tímea, Jani Réka, Bukta Ágnes, Szlavikovics Szabina összeállítású válogatott teljesítette az elvárásokat azzal, hogy a 16 csapatos versenyben az ötödik helyen végzett. A feljutást Hollandia és Románia harcolta ki.

FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA, I. CSOPORT
A-csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Ausztria
B-csoport: Nagy-Britannia, Ukrajna, Törökország, Liechtenstein
C-csoport: Fehéroroszország, Portugália, Bulgária, Grúzia
D-csoport: Belgium, Horvátország, Izrael, Lettország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik