Tenisz: Balázs Attila főtáblás a kitzbüheli tornán

2012.07.22. 14:16
Címkék
A kitzbüheli férfi tenisztorna selejtezőjének harmadik, utolsó fordulójában a nyolcadik helyen kiemelt Balázs Attila három szettben legyőzte a harmadikként rangsorolt német Dustin Brownt, így főtáblára jutott.

A világranglista 258. helyén álló magyar játékos jól kezdte a mérkőzést, egy gyors bréket követően 4:1-re elhúzott német riválisától, majd egy újabb sikeres fogadójátékot teljesítve 6:1-re megnyerte az első szettet.

A folytatás kevésbé biztatóan indult, ezúttal Brown vette el a magyar szervajátékát, 2:0-s előnye után azonban 3:2-re fordított Balázs. Itt a ranglista-138. német azonban egyből visszabrékelt, sőt 5:3-ra már ő vezetett, és a szett megnyeréséért adogathatott. Balázs nem adta fel, és 5:5-re visszajött, sőt bréklabdája volt a 6:5-höz, ezzel azonban nem élt, amire ráfizetett, hiszen a német kihasználta a következő lehetőséget, és kiegyenlített (5:7).

A döntő játszmában 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, akkor azonban Balázs három bréklabdához jutott, és végül elvette a német adogatását. Ezután mindkét játékos hozta saját szerváját, így végül a magyar teniszező 6:4-re megnyerte a döntő szettet, így főtáblára jutott!

„Az elmúlt három challengertornán az első körben kikaptam. Nem is jöttem volna ki Kitzbühelbe, ha az edzőm, Bardóczky Kornél nem beszél rá. Még jó, hogy hagytam magam... – jegyezte meg Balázs Attila, aki az áprilisi bukaresti ATP-torna után másodszor jutott selejtezőből ilyen rangos verseny főtáblájára. – Ugyanolyan jó itt, mint Bukarestben, érzem, hogy ezek a játékosok sem verhetetlenek. Dustin Brown nem volt könnyű ellenfél, másfél hete negyeddöntőbe jutott Stuttgartban és többek között Davigyenkót is legyőzte. Elképesztően nagyokat szervál, és ritmustalanul játszik, vagyis örülök, hogy sikerült győznöm. A főtáblán próbálok ugyanilyen önbizalommal felmenni a pályára."

ATP 250-ES TORNA, BET-AT-HOME CUP, KITZBÜHEL (358 425 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Balázs (magyar, 8.)–Brown (német, 3.) 6:1, 5:7, 6:4
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ
Balázs (magyar, 8.)–Topic (horvát) 6:0, 6:1
2. FORDULÓ
Balázs (magyar, 8.)–Elgin (orosz) 6:3, 7:5
Legfrissebb hírek

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
19 perce

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
28 perce

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
49 perce

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
58 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
1 órája

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik