Nadalnak szinte az életkedve is elment, amikor 2005-ben az orvosok közölték vele a tényt, hogy egy veleszületett lábsérüléssel küzd, ami akár a karrierjének is véget vethet.
„Olyan volt, mint egy fejlövés – idézte fel azt a pillanatot Nadal, amikor közölték vele a diagnózist. – A csont a mai napig fájdalmat okoz, nem szabad elhanyagolnunk egy pillanatra sem."
Tudomást szerezve a bal lábában felfedezett rendellenességről, Nadal fejében az is megfordult, hogy átnyergel a golfra. Ebben nagy szerepe volt Seve Ballesterosnak, a spanyolok idén májusban agydaganat következtében elhunyt golfozó klasszisa ugyanis jó barátja volt.
„Volt szerencsém találkozni vele, és néhány éve Madridban golfoztunk is. Lenyűgöző volt. Mindannyian a példaképünknek tekintettük" – beszélt Ballesterosról Nadal.
A ma már tízszeres Grand Slam-győztes mallorcai játékos végül maradt a sárga, „szőrös" labdánál, bár az egészségével a későbbiekben is akadtak problémák. A 2009-es Australian Open-diadala után a repülőn ülve tudta meg édesapjától, hogy elváltak a szülei. Ezután nagyon letörtté vált, depresszív hangulata pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy májusban elszenvedje első – és azóta is utolsó – vereségét a Roland Garroson, ahol Robin Söderling verte meg. Sérülés miatt két hét múlva el sem indult Wimbledonban, ahol így nem védhette meg címét.
„A térdeim miatt kellett visszalépnem, de tudtam, hogy a problémáim a mentális állapotomból gyökeredznek" – idézi fel pályafutása talán legnehezebb időszakát Nadal.
A könyvben persze nemcsak a tenisszel kapcsolatos élményeiről írt, hanem egyéb érdekességekről is. Megtudhatjuk például, hogy az állatokat nem igazán szereti, különösen a kutyákkal szemben bizalmatlan: „Kétségeim vannak afelől, hogy milyen szándékaik vannak."
