Hiába a kevesebb nyerő ütés és a több hiba, Sarapova nyert

2011.06.30. 17:59
null
Sarapova arcára van írva, mennyire nyögvenyelős győzelem volt a csütörtöki (Fotó: Reuters)
Címkék
Az ötödik helyen kiemelt orosz Marija Sarapova jutott be másodikként a wimbledoni nemzetközi tenisztorna női egyesének döntőjébe, miután két játszmában legyőzte a szabadkártyás német Sabine Lisickit. A londoni viadal 2004-es győztesének ellenfele a cseh Petra Kvitová lesz.

Borzasztóan kezdte a mérkőzést az eddig remeklő Marija Sarapova: kettős hibával nyitotta saját adogatását, amelyet nullára elveszített. A legutóbbi 16 füves pályás mérkőzéséből 15-öt megnyerő Lisicki brékjének köszönhetően, két hozott adogató játékával 3:0-ra elhúzott.

A német szabadkártyás azonban 3:0 után megingott, újabb bréklabdáját nem tudta értékesíteni. Sarapova, miután megszerezte első pontját, s 3:1-re szépített, magára talált: Lisicki rövidítései nem sikerültek, gyenge második szerváira pedig lecsapott az orosz, és szépített, majd egyenlíteni tudott. 3:3 után a szikrázó napsütést felváltotta a szürke felhős idő, Sarapova pedig egyre inkább ráérzett Lisicki játékának gyenge pontjára: a második szervára.

A kilencedik játék után már Sarapova került közel a szett megnyeréséhez: 30 mindnél Lisicki második szervára kényszerült, Sarapova a gyenge labdából ellentámadást indított, bréklabdáját pedig értékesíteni tudta. Nem sokkal azután, hogy Lisickinek labdája volt a 4:0-hoz, Sarapova vezetett 5:4-re.

Az első szettet hozni is tudta az orosz, annak ellenére, hogy nyerő ütések tekintetében 8:3-mal állt a német, aki öt ki nem kényszerített hibát vétett Sarapova 10-ével szemben.

A második játszmát ki nem kényszerített hibával és adogatásának elveszítésével kezdte a megingatott Lisicki, aki képtelen volt kikecmeregni a csávából: második adogatását semmire veszítette el, és a főbírónál az esőszünetért reklamált. Valóban szemerkélt az eső, de a bíró úgy látta, ezt gyorsan be lehet fejezni.

Lisicki brékkel jelezte, hogy esetleg fel tud zárkózni, bár igazából az orosz süllyedt le az ő szintjére: ezt a 10. kettős hibája is alátámasztotta. A német nem tudta megtartani lendületét, Sarapova visszabrékelt. Semmi 40 után Lisicki még nyert egy pontot, de utána ismét második szervára kényszerült...

Sarapova újabb két kettős hibával hozta helyzetbe Lisickit, aki azonban túl sokat hibázott, és képtelen volt lecsapni az orosz hibáira. 5:1 után Sarapova még két gémet odaajándékozott ellenfelének (13 kettős hibával zárta a meccset), de végül egy brékkel be tudta fejezni, és 6:3-ra megnyerte a második szettet.

Végül Lisicki hiába nyerte meg 18:14-re a nyerő ütések párharcát, hiába volt néggyel több ki nem kényszerített hibája (18:14) és kilenccel több kettős hibája Sarapovának, a legfontosabb pillanatokban a torna 2004-es győztese koncentrált jobban, és éppen ez kellett a győzelemhez. És az sem volt mellékes, hogy az elődöntőig tartó menetelése során 44 ászt ütő Lisickinek egy se jöjjön össze Sarapova ellen.

Sarapova ellenfele a döntőben Petra Kvitová lesz, a Viktorija Azarenkát három játszmában legyőző cseh a tizedik játékos, aki 8. kiemeltként döntőt játszhat GS-tornán. Sarapova mellett szól, hogy az eddigi kilenc nem járt sikerrel...

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON
(14 600 000 font, fű)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sarapova (orosz, 5.)–Lisicki (német) 6:4, 6:3
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Kvitová (cseh, 9.)–Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:1, 3:6, 6:2
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
12 perce

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
12 perce

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
41 perce

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
45 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
1 órája

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
1 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája