Csehül járt Azarenka: Kvitová a döntőben

2011.06.30. 16:25
null
Kvitová Azarenkát is hazaküldte, már döntős (Fotó: Reuters)
Címkék
A pályafutása első Grand Slam-elődöntőjét játszó Viktorija Azarenka három szettben kikapott Petra Kvitovától a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjében. A cseh teniszező ezzel bejutott a fináléba, amelyben a Sarapova–Lisicki mérkőzés győztesével találkozik.

Az első szettben a negyedik gémben törte meg ellenfelét Kvitová, hiszen két bréklabdához jutott. Az elsőt hárította Azarenka, a másodikra azonban már nem volt ellenszere, így Kvitová megnyerte a játékot, és 3:1-re meglépett.

Ekkor Kvitová saját adogatását kissé nehézkesen hozta, Azarenka 40:40-re jött fel 40:0-ról. Brékelni azonban nem tudott, így a cseh lány tovább növelte előnyét (4:1). Ezután ismét lebrékelte ellenfelét, majd adogatott a szettért, amit sikeresen – és könnyedén – meg is tett, így mindössze 27 perc alatt nyerte meg az első játszmát.

A következő szettben magára talált Azarenka, a második gémben lebrékelte ellenfelét. Ez elég is volt ahhoz, hogy később behúzza a játszmát, ezzel egyenlítsen. Kvitová gyenge játéka többek között rossz második szerváival magyarázható, ezeknek ugyanis mindössze 38 százalékából tudott pontot szerezni. Ezzel szemben a fehérorosz teniszező már első szerváinak 67 százalékából pontot csinált.

A döntő játszma nyitó játékában Kvitová semmire hozta adogatását. A második gémben bréklabdához jutott a cseh teniszező, amikor Azarenka hibázott, így 2:0-ra módosult az eredmény.

Ezután mindketten hozták adogatásukat, 5:2-nél Azarenka adogatott a mérkőzésben maradásért. 30:30-nál a fehérorosz lány elrontott egy viszonylag egyszerű labdát, így Kvitová meccslabdához jutott. Ekkor megremegett a cseh teniszező keze, és hibázott.

Ezután azonban Azarenka rontott, és újabb meccslabdához jutott Kvitová, amelyet ellenfele kettős hibájával kihasznált, ezzel bejutott a fináléba.

A két teniszező tavaly is megmérkőzött Wimbledonban, akkor a nyolcaddöntőbe kerülésért, és Kvitová két szettben diadalmaskodott. Jana Novotná 1998-as bravúrja óta Kvitová az első cseh teniszező, aki döntőt játszhat Wimbledonban.

Az idei évben a Grand Slam-elődöntősök átlagéletkora 22 év és három hónap, ez Wimbledonban 2003 óta a legfiatalabb.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON
(14 600 000 font, fű)
NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Kvitová (cseh, 9.)–Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:1, 3:6, 6:2
KÉSŐBB
Sarapova (orosz, 5.)–Lisicki (német)

 

Legfrissebb hírek

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
31 perce

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
59 perce

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
59 perce

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
1 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
1 órája