Pavljucsenkova megállította Szávayt Miamiban

2011.03.25. 23:16
null
Szávay nem tudott lépést tartani orosz ellenfelével (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Szávay Ágnes két sima szettben 6:1, 6:2-re kikapott az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától a 4 500 000 dollár összdíjazású miami WTA-torna második fordulójában. Vereségével nem maradt magyar játékos a mezőnyben.

A világranglista 44. helyén álló teniszező Czink Melinda és Arn Gréta kiesése után egyetlen magyarként jutott be a miami WTA-torna 2. fordulójába.

A Csang Su-aj ellen szetthátrányból megfordított mérkőzés után még nehezebb ellenfél, a 17. helyen kiemelt, a világranglistán 21. orosz Pavljucsenkova várt Szávayra. Ez volt a két játékos első találkozása.

A magyar teniszező jól kezdett, rögtön elvette ellenfele adogatását, igaz, ugyanazzal a lendülettel vissza is adta az orosznak a sajátját. Ennél kellemetlenebb, hogy Pavljucsenkova a következő percekben sorra nyerte az adogatójátékokat, függetlenül attól, hogy ki szervált.

Így percek alatt 5:1-re ellépett, majd alig 25 perc játék után máris az első szettért adogathatott.

Mégpedig sikerrel: semmire hozva adogatójátékát 6:1-re húzta be az első játszmát az orosz lány.

Sebaj, gondolhattuk, ez csak kicsivel rosszabb, mint a Csang ellen 6:2-re elveszített első szett, és akkor Szávay tudott újítani, sőt fordítani is. Mondjuk ahhoz nem keveset kellett volna javítani az első adogatásból szerzett pontok 36 százalékos arányán. Ugyancsak látványos különbség volt az összes megnyert pont aránya: 64% az egyik, míg csupán 36% a másik oldalon.

A második szett első adogatójátékát Szávay megnyerte, a második játékban azonban hiába volt két bréklabdája, Pavljucsenkova mindkettőt hárította, majd egyenlített. 2:2-nél pedig jött egy kellemetlen kihagyás: az orosz teniszezőnő 0:40-ről fordítva vette el Szávay adogatását.

Ekkor már lehetett sejteni, hogy nem lesz szép vége a miami délutánnak. És nem is lett: 4:2-nél Szávay újfent nem tudott élni az adogatóelőnnyel, vagyis újra brékelte őt Pavljucsenkova (hétből öt bréklabdát ütött be az orosz), és egy óra játék után már a mérkőzésért adogathatott.

Szávay még próbálkozott, nyert is két labdamenetet, de az orosz lány ekkor már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és 30:30 után két gyors labdamenettel lezárta a meccset. Ezzel az utolsó magyar teniszező is elbúcsúzott a Sony Ericsson Opentől.

A nap férfieredményeit ide kattintva olvashatja!

WTA-TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:2
WTA-TORNA, SONY ERICSSON OPEN, MIAMI
(4 500 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Schiavone (olasz, 5.)–Kerber (német) 6:4, 6:4
Zvonarjova (orosz, 3.)–Szafina (orosz) 3:6, 6:3, 6:2
MA ÉJJEL JÁTSSZÁK
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Hradecká (cseh)
Date Krumm (japán)–Ivanovics (szerb, 19.)
KORÁBBI MAI EREDMÉNYEK
Domínguez Lino (spanyol)–Pironkova (bolgár, 31.) 5:7, 6:3, 6:4
Kirilenko (orosz, 24.)–Mirza (indiai) 5:7, 6:3, 6:0
A. Radwanska (lengyel, 9.)–B. Zahlavová-Strycová (cseh) 6:1, 6:0
Bartoli (francia, 15.)–Morita (japán) 6:3, 2:6, 6:1
Makarova (orosz)–Klejbanova (orosz, 22.) 7:5, 6:3
Groth (ausztrál, 28.)–Svedova (kazah) 6:4, 3:1-nél Svedova feladta
Cibulková (szlovák, 25.)–Bacsinszky (svájci) 6:1, 5:7, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:2
Kvitová (cseh, 12.)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
Razzano (francia)–Kanepi (észt, 15.) 6:3, 7:6
Martínez Sánchez (spanyol, 27.)–Tatisvili (grúz) 6:1, 6:4
A 2. FORDULÓ EREDMÉNYEI – ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–Mattek (amerikai) 6:2, 7:5
Hantuchová (szlovák, 29.)–Oudin (amerikai) 6:1, 6:3
Petkovic (német, 21.)–Hampton (amerikai) 6:2, 7:5
Benesová (cseh)–Pennetta (olasz, 13.) 6:3, 6:0
Medina Garrigues (spanyol)–Peer (izraeli, 10.) 6:2, 6:2
Vesznyina (orosz)–Wickmayer (belga, 23.) 6:2, 5:7, 6:4
Zakopalová (cseh, 32.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Jankovics (szerb, 6.)–Niculescu (román) 6:3, 6:1
Stosur (ausztrál, 4.)–Cseng Csie (kínai) 6:2, 6:1
Safárová (cseh, 30.)–Schnyder (svájci) 6:2, 6:4
Petrova (orosz, 18.)–Lisicki (német) 6:4, 3:6, 1:3-nál Lisicki feladta
Sarapova (orosz, 16.)–Martic (horvát) 6:3, 6:2
Kuznyecova (orosz, 11.)–Halep (román) 6:0, 6:4
Peng Su-aj (kínai)–Rezai (francia, 20.) 6:0, 6:4
Dulgheru (román, 26.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:3, 6:2
Larsson (svéd)–Li Na (kínai, 7.) 7:5, 6:7, 7:6
Schiavone (olasz, 5.)–Kerber (német) 6:4, 6:4
Domínguez Lino (spanyol)–Pironkova (bolgár, 31.) 5:7, 6:3, 6:4
Kirilenko (orosz, 24.)–Mirza (indiai) 5:7, 6:3, 6:0
A. Radwanska (lengyel, 9.)–B. Zahlavová-Strycová (cseh) 6:1, 6:0
Bartoli (francia, 15.)–Morita (japán) 6:3, 2:6, 6:1
Makarova (orosz)–Klejbanova (orosz, 22.) 7:5, 6:3
Groth (ausztrál, 28.)–Svedova (kazah) 6:4, 3:1-nél Svedova feladta
Zvonarjova (orosz, 3.)–Szafina (orosz) 3:6, 6:3, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Hradecká (cseh)
Cibulková (szlovák, 25.)–Bacsinszky (svájci) 6:1, 5:7, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:2
Kvitová (cseh, 12.)–Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
Razzano (francia)–Kanepi (észt, 15.) 6:3, 7:6
Date Krumm (japán)–Ivanovics (szerb, 19.)
Martínez Sánchez (spanyol, 27.)–Tatisvili (grúz) 6:1, 6:4
Clijsters (belga, 2.)–Jakimova (fehérorosz) 6:1, 6:1
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
3 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
4 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
4 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
4 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
5 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik