![]() |
| Roger Federer két szettben diadalmaskodott (Fotó: Action Images) |

Kilencedik meccsére készült egymással a két jó barát, Roger Federer és Stanislas Wawrinka, a statisztika előbbi sikerét ígérte, hiszen hétszer is nyert, míg Wawrinka az egyetlen győzelmét még 2009-ben érte el.
Federer kezdett jobban, brékelni is tudott 1:0 után, köszönhetően Wawrinka kettős hibájának. A korábbi világelső innentől kezdve hozta az adogatásait, és ennek köszönhetően 6:3-ra meg is nyerte az első szettet.
A bázeli klasszis a második szettben is egyszer, 2:2 után tudta elvenni ellenfele adogatását, így megnyerte a negyeddöntőt. Federer a legjobb négy között Novak Djokovics ellen lép pályára. Az már korábban eldőlt, hogy a másik ágon a spanyol Rafael Nadal az argentin Juan Martín del Potróval találkozik az elődöntőben.
A férfi párosok elődöntőjében Federer Wawrinka oldalán két szettben nyert a spanyol Marc López, Rafael Nadal duó ellen. A svájciakra a döntőben a Dolgopolov, Malisse ukrán, belga kettős vár.
A hölgyeknél egyesben az elődöntőben a francia Marian Bartoli két szettben megverte a belga Yanina Wickmayert. A két versenyző harmadszor találkozott egymással, és Wickmayer harmadszor is veszített. A másik ágon az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniackinak nem okozott gondot az orosz Marija Sarapova legyőzése.
| EGYES, NEGYEDDÖNTŐ |
| Federer (svájci, 2.)–Wawrinka (svájci, 12.) 6:3, 6:4 |
| PÁROS, ELŐDÖNTŐ |
| Federer (svájci), Wawrinka (svájci)–M. López (spanyol), Nadal (spanyol) 7:5 6:3 |
| NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ |
| Wozniacki (dán, 1.)–Sarapova (orosz, 16.) 6:1, 6:2 |
| KORÁBBAN |
| Bartoli (francia, 15.)–Wickmayer (belga, 23.) 6:1, 6:3 |







