Justine Henin Brisbane-ben tér vissza

2009.10.08. 18:09
null
Justine Henin januárban már versenyezni fog (fotó: Action Images)
Címkék
Brisbane-ben indul újra hivatalos tornán Justine Henin, a korábbi világelső belga teniszklasszis. A 27 éves versenyző célja, hogy megnyerje a wimbledoni tornát, ez ugyanis hiányzik még a trófeagyűjteményéből.
Justine Henin Brisbane-ben indul újra tenisztornán, és edzője, Carlos Rodriguez tájékoztatása szerint már felvette a kapcsolatot a szervezőkkel szabadkártya ügyében.

„Nagyszerű lenne, ha a két visszatérő belga teniszklasszis szerepelne Brisbane-ben” – nyilatkozta a torna igazgatója, Steve Ayles. Henin mellett ugyanis a US Opent 2009-ben megnyerő Kim Clijsters is indul, valamint ott lesz a mezőnyben még a szintén korábbi világelső Ana Ivanovics, a férfiaknál pedig Andy Roddick.

A 27 éves Henin 2008-ban jelentette be visszavonulását 41 WTA-tornagyőzelem után. De nem sokkal Clijsters New York-i győzelme után már a visszatérésről döntött.

Henin nagy célja egyébként, hogy megnyerje a wimbledoni tenisztornát, a Grand Slam-ek közül ugyanis egyedül itt nem tudott még nyerni. A belga klasszis hosszabb távra tervez, hiszen elmondása szerint a 2012-es londoni olimpiáig játszani szeretne.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
7 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
7 órája