Henri Leconte idén megnyerte a döntőt

MTI MTIMTI MTI
2009.10.11. 20:58
Címkék
A francia Henri Leconte nyerte a budapesti Tennis Classics elnevezésű viadalt, miután a vasárnapi döntőben nagy csatában győzött az ausztrál Pat Cash ellen.

 

Henri Leconte idén is kellemes emlékekkel távozott Budapestről (Fotó: Czagány Balázs)
Henri Leconte idén is kellemes emlékekkel távozott Budapestről (Fotó: Czagány Balázs)

A Papp László Sportarénában rendezett bemutató-versenyen nyolcvan percig tartott a finálé és a két korábbi kiváló játékos most is bebizonyította, mit sem felejtett a szép játékból, legfeljebb a lábak, az izmok nem működnek úgy, mint hajdanán.  

Az első játszmát a szépszámú közönség előtt, fölényes biztonsággal nyerte Cash, Wimbledon 1987-es bajnoka, a folytatásban azonban az örök viccmester visszavágott és kiegyenlített. A meccs döntő rövidítéssel zárult, amelyet végül Leconte zsebelt be.

A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a hatszoros Grand Slam-győztes svéd Stefan Edberg Yannick Noah ellen nyert két, viszonylag sima játszmában.    

„Nagyszerű hétvége volt, örülök, hogy itt lehettem Budapesten” – búcsúzott a lelkes teniszbarátoktól Leconte, aki a tavalyi hasonló rendezvényen is itt volt és akkor szintén bejutott a döntőbe, ám ott kikapott a volt wimbledoni bajnok Goran Ivanisevictől.    

 TENNIS CLASSICS
Döntő: Henri Leconte (francia)–Pat Cash (ausztrál) 4:6, 6:3, 10–7 – döntő rövidítés
A 3. helyért: Stefan Edberg (svéd)–Yannick Noah (francia) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
7 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
7 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
7 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
8 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
8 órája