Szávay is sikerrel vette az első fordulót

Vágólapra másolva!
2009.08.11. 19:51
Címkék
A Cincinnatiban zajló WTA-torna első fordulójában Szávay Ágnes két szettben búcsúztatta a lengyel Urszula Radwanskát. A magyar lány 2 óra 17 perc alatt 7:5, 7:5 arányban győzött.

 

Szávay Ágnes már a következő körben Cincinnatiben.
Szávay Ágnes már a következő körben Cincinnatiben.

Az első szettben 5:5-ig mindkét játékos kétszer vette el a másik adogatását, ezután azonban csak Szávay tudott játékot nyerni.

Először elvette a világranglistán 62. helyen álló lengyel ellenfele adogatójátékát, majd pedig hozta a sajátját, ezzel 7:5-re megnyerve az első szettet.

A statisztikákból kiderül, hogy a magyar lány majdnem 80 százalékkal ütötte be az első szerváit, míg ellenfelénél ez a szám közel 20 százalékkal gyengébb volt, és nagyobb arányban szerzett ezekből pontot.

A második szettben úgy tűnt, hamar véget ér a mérkőzés, ugyanis Szávay két bréknek köszönhetően 3:0-ra is elhúzott, ezután azonban egyenlített Radwanska. Sőt, 4:3-as vezetésénél, több lehetősége is volt a magyar játékos adogatásánál az 5:3-hoz, de Szávay visszajött a hátrányból, és 4:4-re egyenlített.

5:4-nél a szettben maradásért adogatott a világranglista 33. helyén szereplő magyar, és több bréklabdát hárítva egyenlített.

Ezután a legjobbkor vette el nullára Radwanska adogatását, majd hozva a sajátját, 2 óra 17 perc alatt 7:5, 7:5-re megnyerte a mérkőzést.

A következő körben az olasz Flavia Pennetta jön és utána akár az amerikai Venus Williams.

 

WTA-TOUR, CINCINNATI, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP, WOMEN'S OPEN (2 000 000, kemény pálya)
 
Szávay (magyar)–U. Radwanska (lengyel) 7:5, 7:5
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik