Czink Melinda nagyon simán nyert Cornet ellen

Vágólapra másolva!
2009.08.10. 20:08
null
Czink Melinda könnyedén győzött (Fotó: Action Images
Címkék
A Cincinnatiban zajló WTA-torna első fordulójában Czink Melinda két szettben búcsúztatta a francia Alizé Cornet-t. A magyar lány 60 perc alatt 6:3, 6:2 arányban győzött.

Czink Melinda remekül kezdett a Cincinnatiban zajló WTA-torna az első fordulójában a világranglistán 28. helyen álló francia Alizé Cornet ellen, akivel korábban még nem találkozott pályafutása során.

A magyar lány előbb hozta a saját adogatását, majd rögtön elvette francia ellenfeléét, és korai brékelőnyét kihasználva 6:3-ra meg is nyerte az első szettet.

A világranglistán 59. helyen álló magyar lány lendülete a második játékban sem hagyott alább, és ismét korán brékelni tudta Cornet-t.

A két játékos világranglistán elfoglalt helye közötti különbség a folytatásban sem mutatkozott meg, Czink újra brékelni tudott.

A magyar lány végig végig kézben tartotta a mérkőzést, és elsősorban kiváló szerváinak köszönhetően végül nagyon simán, 6:3, 6:2 arányban győzött, és bejutott a második fordulóba, ahol Ana Ivanoviccsal találkozik majd.

A Cincinnatiban zajló tornán holnap Szávay Ágnes a lengyel Urszula Radwanska ellen lép pályára az első fordulóban.

WTA-TORNA, CINCINNATI, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP WOMEN'S OPEN (2 000 000, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Vinci (olasz)–Malek (német) 6:4, 6:1
Schnyder (svájci)–Dulko (argentin) 6:4, 6:0
Safárová (cseh)–Benesová (cseh) 6:3, 7:6
Govorcova (fehérorosz)–Makarova (orosz) 6:1, 6:3
Wozniak (kanadai)–Suárez Navarro (spanyol) 6:0, 6:3
Czink (magyar)–Cornet (francia) 6:3, 6:2
Ivanovics (szerb, 11.)–Oudin (amerikai) 2:6, 6:1, 6:1
Grönefeld (német)–Razzano (francia, 16.) 6:3, 6:3, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 9.)–Kanepi (észt) 6:3, 7:6
K. Bondarenko (ukrán)–Rybariková (szlovák) 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
1 perce

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2 perce

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
3 perce

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
18 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik