
Fotó: Reuters
Nadal az első kiemelt, már csak el kellene indulnia a versenyen

Fotó: Reuters
Nadal az első kiemelt, már csak el kellene indulnia a versenyen
A wimbledoni az egyetlen Grand Slam-torna, ahol nem ragaszkodnak mereven a világranglistához a kiemelés elkészítésénél, hanem figyelembe veszik a játékosok elmúlt években füves pályán mutatott teljesítményét is.
Éppen ezért gondolták azt sokan, hogy a férfiaknál esetleg az ötszörös győztes Federer kapja meg az egyes számot, ám végül a világranglista első hat helyét tekintve nem változtattak a szervezők, így a sérüléssel küzdő Nadal lett az első kiemelt.
A legnagyobb „kedvezmény” Marat Szafinnak jutott, aki a világranglistán csak a 23., ám a versenyen 15. kiemeltként indulhat. Ezt valószínűleg a tavalyi elődöntőjének köszönheti, no meg annak, hogy ha nem változtatja meg döntését, akkor az idén szerepel utoljára a londoni Grand Slam-viadalon.
A hölgyeknél a világranglista-59. Marija Sarapova a 24. kiemelési számot kapta meg múltbeli érdemei miatt, míg Szávay Ágnest egy hellyel sorolták hátrébb a WTA-rangsorbeli pozíciójához (29.) képest.
A főtábla küzdelmei jövő hétfőn kezdődnek meg, a sorsolásra pénteken kerül sor.
WIMBLEDON, A KIEMELÉSI LISTA
FÉRFIAK | 1 Rafael Nadal (spanyol) |
| 2 Roger Federer (svájci) |
| 3 Andy Murray (brit) |
| 4 Novak Djokovics (szerb) |
| 5 Juan Martin Del Potro (argentin) |
| 6 Andy Roddick (amerikai) |
| 7 Fernando Verdasco (spanyol) |
| 8 Gilles Simon (francia) |
| 9 Jo-Wilfried Tsonga (francia) |
| 10 Fernando González (chilei) |
| 11 Marin Cilic (horvát) |
| 12 Nyikolaj Davigyenko (orosz) |
| 13 Robin Söderling (svéd) |
| 14 Gael Monfils (francia) |
| 15 Marat Szafin (orosz) |
| 16 Tommy Robredo (spanyol) |
| 17 David Ferrer (spanyol) |
| 18 James Blake (amerikai) |
| 19 Rainer Schüttler (német) |
| 20 Stanislas Wawrinka (svájci) |
| 21 Tomás Berdych (cseh) |
| 22 Feliciano López (spanyol) |
| 23 Ivo Karlovic (horvát) |
| 24 Radek Stepánek (cseh) |
| 25 Dmitrij Turszunov (orosz) |
| 26 Jurgen Melzer (osztrák) |
| 27 Philipp Kohlschreiber (német) |
| 28 Mardy Fish (amerikai) |
| 29 Igor Andrejev (orosz) |
| 30 Viktor Troicki (szerb) |
| 31 Victor Hanescu (román) |
| 32 Albert Montanes (spanyol) |
NŐK | 1 Dinara Szafina (orosz) |
| 2 Serena Williams (amerikai) |
| 3 Venus Williams (amerikai) |
| 4 Jelena Gyementyjeva (orosz) |
| 5 Szvetlana Kuznyecova (orosz) |
| 6 Jelena Jankovics (szerb) |
| 7 Vera Zvonarjova (orosz) |
| 8 Viktoria Azarenka (fehérorosz) |
| 9 Caroline Wozniacki (dán) |
| 10 Nadja Petrova (orosz) |
| 11 Agnieszka Radwanska (lengyel) |
| 12 Marion Bartoli (francia) |
| 13 Ana Ivanovics (szerb) |
| 14 Dominika Cibulková (szlovák) |
| 15 Flavia Pennetta (olasz) |
| 16 Cseng Csie (kínai) |
| 17 Amélie Mauresmo (francia) |
| 18 Samantha Stosur (ausztrál) |
| 19 Li Na (kínai) |
| 20 Anabel Medina Garrigues (spanyol) |
| 21 Patty Schnyder (svájci) |
| 22 Alize Cornet (francia) |
| 23 Aleksandra Wozniak (kanadai) |
| 24 Marija Sarapova (orosz) |
| 25 Kaia Kanepi (észt) |
| 26 Virginie Razzano (olasz) |
| 27 Alisza Klejbanova (orosz) |
| 28 Sorana Cirstea (román) |
| 29 Sybille Bammer (osztrák) |
| 30 Szávay Ágnes (magyar) |
| 31 Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz) |
| 32 Anna Csakvetadze (orosz) |