Sorana Cirstea nagy csatában diadalmaskodott Jankovics felett

Vágólapra másolva!
2009.06.01. 19:56
Címkék
A Francia nemzetközi teniszbajnokság kilencedik napján sokáig hiányzott az igazán nagy meglepetés az egyéni versenyekben – a női párosoknál a Williams nővérek búcsúja azért annak tekinthető –, ám estére ez a „probléma” is megoldódott: a román Sorana Cirstea ugyanis három szettben kiejtette a nyolcaddöntőben az ötödik kiemelt szerb Jelena Jankovicsot.
Okkal örülhetett a végén
Fotó: Action Images
Okkal örülhetett a végén
Okkal örülhetett a végén
Fotó: Action Images
Okkal örülhetett a végén

Az első szett még az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, hiszen a korábbi világelső szerb magabiztos játékkal röpke 41 perc alatt megnyerte. Jankovics rögtön az elején lépéselőnybe került, elvette Cirstea első adogatását, és nem is engedte ki a kezéből a vezetést.

A második játszma viszont egészen meglepően alakult, hiszen a román valahogy úgy kezdett el teniszezni, ahogy tette még a 3. fordulóban a 10. kiemelt Caroline Wozniacki, vagy a második körben a 21. helyen rangsorolt Alizé Cornet ellen.

A jelek szerint a világranglista 41. helyén álló Cirsteának nagyon megjött a kedve a kiemeltek megleckéztetéséhez, bár semmi sem indokolta, hogy a második szettben 6:0-val gyakorlatilag lesöpörte a pályáról a korábbi világelsőt.

Egykori világelsők egyébként nem szokták mindennap nullára elbukni a játszmáikat... Legfeljebb háromnaponta...

A 19 éves román tehát 34 perc alatt egalizált Jankovics ellen, aki ekkor teljesen szétesetten ütögetett: saját első szerváiból mindössze kétszer tudott pontot szerezni, ami korántsem az acélos adogatójáték ismérve.

A záró szettre viszont alaposan összeszedte magát a szerb kiválóság, ám riválisa sem hagyta magát. Mindketten hozták saját szerváikat, és még az izgalmak sem maradtak el: 4:4-nél előbb Jankovics brékelt, aztán amikor a szerb a meccsért adogatott, a 19 éves román lány elvette az adogatását (5:5).

A már-már maratoninak tűnő harmadik felvonás végül 7:6-nál eldőlni látszott: Cirstea két labdára volt a mérkőzés megnyerésétől, azonban előbb engedte Jankovicsot egyenlíteni, majd 30:30-nál a hálóba vágott egy fej feletti lecsapást, és a hibától mentálisan összetört – a volt világelső pedig gyorsan hozta az adogatást.

Sima szervajátéka után Cirstea újra eljátszotta azt, amit 7:6-os vezetésénél: 30:0-ról visszaengedte 30:30-ra Jankovicsot, mivel a hálóba bombázott egy könnyű és nyerhető labdát. Egy apró különbség volt: a gém végén háromszor is meccslabdához jutott.

A harmadikat aztán – 164 perc teniszt követően – már ki is használta, és egy hosszú labdamenet után egy szép fonákkal be is biztosította a helyét a legjobb nyolc között.

Utolsóként gigászinak épp nem nevezhető küzdelemben 73 perc alatt jutott a legjobb nyolc közé női egyesben Samantha Stosur. A 30. helyen kiemelt ausztrál teniszező 6:2, 6:1-re győzte le a francia Virginie Razzanót.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (16 100 000 euró, salak)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cirstea (román)–Jankovics (szerb, 5.) 3:6, 6:0, 9:7
Stosur (ausztrál, 30.)–Razzano (francia) 6:1, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA NŐI EGYESBEN

Szafina (orosz, 1.)–Azarenka (fehérorosz, 9.)
Cibulková (szlovák, 20.)–Sarapova (orosz)
Cirstea (román)–Stosur (ausztrál, 30.)
Kuznyecova (orosz, 7.)–S. Williams (amerikai, 2.)
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
3 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik