Szávay Ágnes 6:3, 6:7, 6:2-re győzött a 12. helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta ellen a Madridban zajló tenisztorna női egyesének 1. fordulójában.

Fotó: Action Images (archív)
Szávay a döntő szettben nem kegyelmezett Pennettának

Fotó: Action Images (archív)
Szávay a döntő szettben nem kegyelmezett Pennettának
MINDENT A TENISZRŐL
A papírforma alapján tehát a világranglista 14. helyén álló olasz lány volt az esélyesebb, ennek ellenére az első szett a magyar lányé lett. Ebben Szávaynak egyetlen brékpontja volt csupán (2:1-nél), de ezzel élni is tudott, a saját adogatásaira pedig jól vigyázott, így 5:2-es előnyre tett szert.
Miután Pennetta hozta a szerváját, 5:3-nál maratoni hosszúságú játék következett, amelyben az olasznak többször is lehetősége volt visszavennie elvesztett adogatójátékát, Szávaynak pedig legalább ennyi sansza volt, hogy lezárja a szettet. Körülbelül húsz percig egyikük sem tudott élni a lehetőségeivel – a magyar játékos kettős hibát is ütött az egyik játszmalabdájánál –, ám végül Szávay tudott túllépni a holtponton, így 6:3-mal behúzta az első szettet, amelyben hét bréklabdát hárított.
A második szettet Pennetta kezdte jobban, 2:0-ra ellépett, de az első adogatásait továbbra is jó százalékban beütő Szávay rövid idő alatt egyenlített, majd a két játékos 4:4-ig együtt haladt. Ekkor – a legjobbkor – Ági elvette az olasz adogatását, így egy játékra került a győzelemtől.
Sajnos ezúttal nem tudta kiszerválni a játszmát, Pennetta utolsó esélyével élve visszabrékelt.
Ugyanezt eljátszották még egyszer, így 6:6 után jöhetett a rövidítés. Ebben sok babér nem termett Szávaynak, mindössze két labdamenet lett az övé.
Szerencsére ettől nem került gödörbe, és 2:2 után a döntő szettben már csak ő nyert játékot, így 6:3, 6:7, 6:2-es sikerrel jutott a második fordulóba. Ott a bolgár Cvetana Pironkovát megverő francia Arvane Rezai lesz az ellenfele, tehát korántsem esélytelen.
WTA-TORNA, MUTUA MADRILENA MADRID OPEN, MADRID (3 700 000 euró, salak)
| Szávay (magyar)–Pennetta (olasz, 12.) 6:3, 6:7, 6:2 |
| Li Na (kínai)–Suárez Navarro (spanyol) 5:7, 6:1, 7:5 |
| Safarová (cseh)–Kanepi (észt, 16.) 6:3, 2:3-nál Kanepi feladta |
| Stosur (ausztrál)–A. Radwanska (lengyel, 10.) 7:6, 6:1 |
| Kvitová (cseh)–Bammer (osztrák) 4:1-nél Bammer feladta |
| A. Bondarenko (ukrán)–Cirstea (román) 6:2, 6:2 |
| Jankovics (szerb, 4.)–Llagostera Vives (spanyol) 6:2, 6:1 |
| Vesznyina (orosz)–Cornet (francia, 13.) 7:5, 6:1 |
| Schnyder (svájci)–Errani (olasz) 6:2, 6:3 |
| Rezai (francia)–Pironkova (bolgár) 6:3, 6:4 |
| Szávay (magyar)–Pennetta (olasz, 12.) 6:3, 6:7, 6:2 |
| Domínguez Lino (spanyol)–Amanmuradova (üzbég) 7:6, 6:4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






