Bosszantó: Szávay Ágnes ismét nyerő pozícióban zuhant össze

Vágólapra másolva!
2009.03.18. 06:43
Szávay Ágnes 6:0, 5:7, 6:3-ra kikapott a lengyel Agnieszka Radwanskától, így nem jutott be a negyeddöntőbe az Indian Wells-i tenisztornán. A vereség azért különösen bosszantó, mert Szávay 3:1-re vezetett a harmadik játszmában, de ezután teljesen összeomlott – az idén már nem először.
Szávay Ágnes a harmadik szettben leblokkolt
Fotó: Action Images (archív)
Szávay Ágnes a harmadik szettben leblokkolt
Szávay Ágnes a harmadik szettben leblokkolt
Fotó: Action Images (archív)
Szávay Ágnes a harmadik szettben leblokkolt

Az előző két fordulóban egyaránt 4:0-s előnyre tett szert az első szettben Szávay Ágnes, most azonban ő „ragadt be” a rajtnál, és produkált hasonlót, mint Gallovits Edina és Kristina Barrois vele szemben. Ági azonban sajnos még rajtuk is túltett, ugyanis 27 perc alatt 6:0-ra bukta el a nyitó játszmát – egyszerűen semmi sem sikerült neki.

A folytatás már sokkal biztatóbban alakult, Szávay rögtön elvette ellenfele adogatását, és bár Radwanska is megcsinálta ugyanezt, 5:5-ig fej-fej mellett haladtak, Áginak ráadásul több bréklehetősége is volt, élni azonban nem bírt ezekkel. Egészen a tizenegyedik játékig, ekkor ugyanis megint elvette a lengyel szerváját, és mivel ezután a sajátját biztosan hozta, 7:5-tel egyenlített.

A döntő játszmában megmaradt a magyar lány lendülete, ugyanis 3:1-es vezetésre tett szert. Itt azonban érthetetlen módon megtorpant, olyannyira, hogy több gémet már nem is tudott nyerni, így 6:0, 5:7, 6:3-as sikerével Radwanska jutott be a negyeddöntőbe.

A világranglistán elfoglalt helyezésük és a kiemelés alapján mondhatjuk, hogy a papírforma érvényesült, ám ez most aligha vigasztalja a magyar szurkolókat és Szávayt, aki már nem először kapott ki az idén nyerő helyzetből. Monterreyben 6:3, 4:1-ről bukott el Vania Kinggel szemben, Acapulcóban pedig 6:1, 4:0-ról fordított ellene Arn Gréta.

BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 500 000 dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
A. Radwanska (lengyel, 7.)–Szávay Ágnes (22.) 6:0, 5:7, 6:3


TOVÁBBI EREDMÉNYEK

FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.)–Turszunov (orosz, 26.) 6:3, 6:3
Djokovics (szerb, 3.)–Haas (német) 6:2, 7:6 (1)
Del Potro (argentin, 6.)–Melzer (osztrák, 30.) 6:2, 2:6, 7:6 (2)
Isner (amerikai)–Szafin (orosz, 24.) 6:4, 6:4
Nalbandian (argentin, 14.)–Troicki (szerb) 6:4, 6:2
Wawrinka (svájci, 16.)–Querrey (amerikai) 2:6, 7:5, 7:6 (8)
Roddick (amerikai, 7.)–Kiefer (német, 31.) 6:4, 7:6 (4)
Ferrer (spanyol, 12.)–Chardy (francia) 3:6, 6:4, 6:4

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Ivanovics (szerb, 5.)–Pennetta (olasz, 12.) 6:4, 4:6, 6:4
Szafina (orosz, 1.)–Craybas (amerikai) 7:5, 6:4
Zvonarjova (orosz, 4.)–Li Na (kínai) 6:4, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Peer (izraeli) 7:5, 6:4
Wozniacki (dán, 9.)–U. Radwanska (lengyel) 7:5, 6:3
Bammer (osztrák, 23.)–Hantuchová (szlovák, 30.) 6:3, 6:2
Pavljucsenkova (orosz)–Llagostera Vives (spanyol) 6:3, 3:0-nál Llagostera Vives feladta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik