Szávay Ágnes két játszmában 7:6, 6:3 arányban legyőzte a német Sabine Lisickit, így bejutott a Roland Garrros 3. fordulójába. A mérkőzéssel kapcsolatban a magyar klasszis a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy ellenfele rendkívül kellemetlen stílusban játszott, de rutinjának köszönhetően hozni tudta a meccset. A legjobb 32 között a cseh Petra Kvitová lesz az ellenfele.

Fotó: Action Images
Szávay Ágnes a második meccsét is megnyerte Párizsban

Fotó: Action Images
Szávay Ágnes a második meccsét is megnyerte Párizsban
„Úgy érzem, hogy jól kezdtem, azonban hiába brékeltem rögtön az első gémben Lisickit, nem tudtam hozni az adogatásom, és így meglépni. A szerváimmal voltak gondok, ha túl erősen próbáltam, nem sikerültek az adogatások, ha a biztosra mentem, akkor ellenfelem rögtön visszatámadt” – mesélte a magyar lány.
Klasszisunk elmondta, hogy később sikerült megtalálni a tökéletes szervákat, bár még így is rendkívül kellemetlen ellenfélnek bizonyult a 18 éves német lány.
„Kifejezetten nehéz volt ellene játszani, mert folyamatosan „tüzelt” vagy bejön, vagy nem alapon. Szerencsére a rövidítésben sikerült meglépnem, és akkor már mentálisan nálam volt az előny. A tie-break első 3-4 labdamenete sorsdöntő volt” – fogalmazott Szávay.
Ami a második szettet illeti, az sem volt könnyebb, 3:3-ig szoros küzdelem zajlott, azonban 4:3 után sikerült brékelni Lisickit, és ez a végső győzelemhez vezetett.
„4:3 után mikor brékeltem, láttam, hogy ellenfelem majdnem sírva fakad, akkor már tudtam, hogy nem lehet gond” – mondta Ági.
Nem is volt probléma a folytatásban, magabiztosan nullára hozta saját adogatását és ezzel a mérkőzést is Szávay.
Ellenfele a következő körben a cseh Petra Kvitová lesz. Holnap párosban Szafina oldalán vár rá egy mérkőzés, míg egyesben – ha az időjárás nem írja át a forgatókönyvet – legközelebb szombaton lép pályára.
Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–ETO
Labdarúgó NB I
30 perce
Ezek is érdekelhetik






