David nem bírt Góliáttal: Federer fergeteges alakítással győzött

Vágólapra másolva!
2007.11.18. 10:54
A világelső Roger Federer tornagyőzelmét hozta a tenisz Mesterek Kupája viadal vasárnap délelőtti döntője Sanghajban. A svájci klasszis három játszmában múlta felül a spanyol David Ferrert, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. Federer ezzel megvédte címét, eddig hatszor indult a Masters Cupon, és négyszer révbe ért, kétszer fordult elő, hogy nem tudta elhódítani ezt a trófeát.
Roger Federer ellenállhatatlan volt, ahogy ezt megszoktuk
Roger Federer ellenállhatatlan volt, ahogy ezt megszoktuk
Roger Federer ellenállhatatlan volt, ahogy ezt megszoktuk
Roger Federer ellenállhatatlan volt, ahogy ezt megszoktuk

Nyílt sisakos küzdelemmel kezdődött a csata, az első gémben millimétereken múlt, hogy nem jutott brékelőnyhöz a svájci világelső. A folytatásban aztán Ferrer eljutott viszont a bréklabdáig. Federer remek röptejátékával kivédte ezt, majd támadásba lendült, amelynek lendülete Ferrer második adogatásának elnyeréséig kitartott.

Csak ezután kezdett azonban beindulni a Federer-expressz, s Ferrer lassan, de biztosan kénytelen volt beletörődni, hogy epizódszerepet kap az első szettben.

A hihetetlenül hatékony első szervával operáló svájci esélyt sem adott arra elenfelének, hogy lépést tartson. Második bréklabdája során például egyetlen poént sem engedélyezett a spanyolnak.

Nem is meglepő, hogy sima 6-2-es eredményt hozott az első játszma. Ennél azonban több aggodalomra adhatott okot a Ferrer-szurkolóknak a játék képe.

A második szettben már valamivel jobban tartotta a lépést Ferrer, de ehhez is minden koncentrációjára szüksége volt.

Roddick elleni formájából is csak ímmel-ámmal villantott fel az ibériai, s 3-3 után beadta a derekát. A játszma során először elveszítette adogatójátékát.

5:3-as állás után aztán szemet gyönyörködtető játékot láthatott a közönség: káprázatos labdamenetek után azonban természetesen megint a spanyol húzta a rövidebbet.

A harmadik játszma már valóságos jutalomjáték volt a svájcinak, a hitetlenné váló Ferrer nem tudott igazi ellenállást tanúsítani az utolsó szettben (sem).

Federer korábban már háromszor, 2003-ban, 2004-ben és 2006-ben is megnyerte a Mesterek Kupáját, és most nyolcadszorra is legyőzte David Ferrert.

TENISZ MESTEREK KUPÁJA, SANGHAJ

DÖNTŐ
Roger Federer – David Ferrer 6:2, 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik