A második helyen rangsorolt Rafael Nadal ma újra kísérletet tesz - immáron negyedik alkalommal - arra, hogy befejezze a harmadik fordulós mérkőzését Robin Söderling ellen az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. A spanyollal ellentétben a világelső Roger Federer már ötödik napja nem lép pályára.

Reuters
Rafael Nadalék meccse már a döntő szettben jár

Reuters
Rafael Nadalék meccse már a döntő szettben jár
Ma délután egy órától negyedszer próbál túljutni a harmadik fordulón Rafael Nadal, és Robin Söderling. A két versenyzőnek nem csak pechje van az időjárással, hanem az is közrejátszik ebben, hogy már három órája és negyvenegy perce tart hivatalosan a meccsük.
A második helyen kiemelt Nadal a találkozóig szettet sem vesztett, és sokáig úgy nézett ki, hogy ezúttal sem fog, hiszen megnyerte az első két felvonást. A harmadikban csupán a rövidítést bukta el, majd belejött a huszonnyolcadikként rangsorolt svéd, és a negyediket is megnyerte. Az ötödik, a továbbjutást eldöntő játszmában 4:4-re állnak a felek.
A mai napon folytatják a másik a harmadik fordulóból későbbre halasztott találkozót, a Kiefer-Djokovics összecsapást is, amely két szett után 1-1-re áll.
Szintén félbeszakadt kedden a harmadik helyen rangsorolt Andy Roddick meccse, aki 6:2-es első szett után a másodikban 6:5-re vezet a francia Paul-Henri Mathieu ellen.
WIMBLEDON 2007
„Ez egy hosszú szünet a számomra – nyilatkozta Federer a BBC közszolgálati csatorna internetes oldalán. – Azonban biztosra akarok menni, úgyhogy edzek. Ellene vagyok annak, hogy fedett pályán játszunk, úgyhogy várok arra, hogy felszáradjon a pálya, és alkalmas legyen a gyakorlásra.”
„Türelmesnek kell lennie mindenkinek. A játékosoknak ez nagyon nehéz, de ez Wimbledon, és ezt el kell fogadni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





