Justine Henin és Martina Hingis könnyedén jutott a harmadik körbe

Vágólapra másolva!
2007.06.27. 18:46
Könnyedén nyert az első helyen kiemelt Justine Henin az angol nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Szintén sima győzelmet aratott a korábbi világelső Martina Hingis. A kétszeres wimbledoni bajnok, Serena Williams már nehezebben jutott túl az ausztrál Molikon.
Justine Henin "hozta a kötelezőt", és könnyedén jutott tovább
Reuters
Justine Henin "hozta a kötelezőt", és könnyedén jutott tovább
Justine Henin "hozta a kötelezőt", és könnyedén jutott tovább
Reuters
Justine Henin "hozta a kötelezőt", és könnyedén jutott tovább

Esélyt sem adott a japán Aiko Nakamurának a korábbi világelső Martina Hingis, hiszen a svájci klasszis alig több mint egy óra alatt győzte le ellenfelét, 6:1, 6:2-re.

A világelső Justine Henin is a papírforma szerinti könnyed győzelmet aratott az Vera Dusevina ellen. A belga csillagnak kereken egy órára volt szüksége az orosz versenyző ellen.

Igaz ebből a második játszma szorosabbra sikerült a vártnál, hiszen Henin azt csak 6:4-re nyerte meg.

Henin az eddig remeklő Jelena Vesznyinával mérkőzik majd a harmadik fordulóban, míg Hingis az amerikai Laura Granville ellen játszik a legjobb harminckettő között.

A kétszeres wimbledoni bajnok Serena Williamsnek már nehezebb dolga volt az Alicia Molik ellen, hiszen az ausztrál az első szettben nagyon megszorongatta az amerikai klasszist.

Molik hamar 3:1-es vezetéshez jutott, de Williams felállt a padlóról, és kiharcolta a rövidítést. A tie break-ben jobbnak bizonyult a hetedik helyen rangsorolt versenyző, hiszen ezt 7-4-re megnyerte.

A második felvonásban már jobban játszott Williams és ezt meg is nyerte 6:3-ra, így a következő körbe lépett, ahol Milagros Sequera ellen játszik majd.

A harmadik helyen kiemelt Jelena Jankovics is simán jutott a legjobb harminckettő közé, hiszen szlovák Gajdosova ellen mindössze negyvennyolc percre volt szüksége, ahhoz, hogy lemossa ellenfelét a pályáról.

ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Granville (amerikai) –Bammer (osztrák, 20.) 6:1, 6:4
S. Williams (amerikai, 7.) –Molik (auszrál) 7:6 (7-4), 6:3
Hingis (svájci, 9.) –Nakamura (japán) 6:1, 6:2
Henin (belga, 1.) –Dushevina (orosz) 6:0, 6:4
Jankovics (szerb, 3.)– Gajdosova (szlovák) 6:1, 6:1
Vesznyina (orosz) – Loit (francia) 6:1, 6:2
Sequera (venezuelai) – Stosur (ausztrál, 27.) 6:2, 5:7, 6:4
Bartoli (francia, 18.) – Govorcova (bolgár) 7:5, 6:2
Peer (izraeli, 16.) – Kanepi (észt) 6:4, 7:5
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Ivanovics (szerb, 6.)–CZINK MELINDA (magyar) 6:0, 7:6
Pratt (ausztrál)–Dellacqua (ausztrál, sel.) 6:3, 6:4
Azarenka (fehérorosz)–Kostanic Tosic (horvát) 6:3, 6:1
Müller (német, 32.) –Smashnova (izraeli) 6:0, 6:0
Benesová (cseh) –Castano (kolumbiai) 6:0, 7:5
Rezai (francia) –Perry (amerikai) 6:2, 7:6
Bremond (francia) – Bicskova (orosz) 6:4, 6:4
Radwanska (lengyel) – Pironkova (bolgár) 6:2, 6:1
Vaidisová (cseh, 14.)–Knapp (olasz) 7:6, 6:2
Garbin (olasz, 21.) –Jen Ce (kínai, sel.) 3:6, 6:2, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 12.) –Déchy (francia) 6:2, 7:6
Paszek (osztrák)–Zahlavová Strycová (cseh, sel.) 6:4, 7:6
Santangelo (olasz, 28.)–Morita (japán) 6:1, 3:6, 6:3
Golovin (francia, 17.)–Hszie Szu-vej (tajvani, sel.) 5:7, 6:3, 8:6
Szafina (orosz, 13.)–K. Bondareno (ukrán) 7:5, 7:6
Tu (amerikai) –Gallovits (román) 6:2, 7:6
Schiavone (olasz, 29.) –Kremer (luxemburgi) 5:7, 6:4, 6:3
Wozniacki (dán, szk.)–Jakimova (fehérorosz) 7:5, 6:2
Perebijnisz (ukrán, sel.)–Gagliardi (svájci) 6:3, 6:3
Morigami (japán)–Brianti (olasz) 6:4, 6:0
Ruano Pascual (spanyol)–Medina Garrígues (spanyol, 22.) 6:3, 2:6, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik