Tenisz, Mesterek Kupája: Blake kikapott Robredótól

2006.11.17. 17:35
Címkék
A Sanghajban zajló ATP-világbajnokság, azaz a Mesterek Kupája férfi tenisztorna utolsó csoportmérkőzésén a spanyol Tommy Robredo (képünkön) három játszmában verte az amerikai James Blake-et.

A találkozó apró szépséghibája volt, hogy már semmiről nem döntött, hiszen a lényegi kérdések azt megelőzően már eldőltek.

Blake Nadal és Davigyenko legyőzését követően mindenképpen csoportelsőkét léphetett tovább, míg Robredo azért küzdött, hogy két vereség után ne kelljen nyeretlenül búcsúznia.

Ez végül, ha nehezen is, de összejött a spanyol kiválóságnak, aki a Blake elleni mérkőzés első játszmáját könnyed játékkal nyerte.

Az erejét és figyelmét minden bizonnyal már a folytatásra összpontosító Blake a második játszmában ritmust váltott és egyenlíteni tudott.

De a presztízsgyőzelem számára nem ért annyit, hogy minden energiáját mozgósítsa, hiszen a döntő játszmában a nálánál lényegesen lelkesebb Robredo kerekedett felül.

Az elődöntőben Federer Nadallal, Blake Nalbandiannal találkozik.

TENISZ, MESTEREK KUPÁJA, FÉRFIAK (SANGHAJ, 3,4 MILLIÓ DOLLÁR, SZŐNYEG), ARANY CSOPORT, 3. FORDULÓ:

  • Tommy Robredo (spanyol, 6.)-James Blake (amerikai, 8.) 6:2, 3:6, 7:5
Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
22 perce

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

Egyéb egyéni
30 perce

Légiósok: Keresztes gólt szerzett, csapata fordított Skóciában

Légiósok
32 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
36 perce

Kitartóan halad előre, országos bajnoki bronzérmet szerzett

Csupasport
39 perce

Fölényes tiszakécskei győzelem Ajkán

Labdarúgó NB II
39 perce

A Karcag hazavitte a három pontot Csákvárról

Labdarúgó NB II
41 perce

A Kecskemét megérdemelten gyűrte le a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
41 perce
Ezek is érdekelhetik