Tenisz: Kim Clijsters 2007-ben visszavonul

Vágólapra másolva!
2006.11.14. 13:40
Címkék
Kim Clijsters (képünkön) belga teniszcsillag megerősítette, hogy a 2007-es idény után befejezi pályafutását, így nem vesz részt a 2008-as pekingi olimpián.
A Belga Olimpiai Bizottság arra kérte a játékost, hogy változtassa meg döntését és induljon a következő ötkarikás játékokon. "Amikor elhatároztam, hogy jövőre visszavonulok, komolyan gondoltam" - mondta Clijsters, aki a vasárnap befejeződött madridi WTA-világbajnokság elődöntőjében a francia Amélie Mauresmótól kapott ki. A 23 éves klasszis tavaly megnyerte a US Opent, ám címét nem tudta megvédeni: csuklósérülése miatt két és fél hónapot kihagyott, és csak két hete kezdett el ismét versenyezni.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
9 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
10 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik