Tenisz: Miszkina is a nyolcban, olasz betli

2005.09.22. 19:54
Címkék
Az indiai Kalkuttában zajló, 170 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán a negyeddöntőbe jutott az első és a második helyen kiemelt két orosz versenyző, Anasztaszja Miszkina és Elena Lihovceva.
Mindketten simán verték ellenfelüket, előbbi egy játékot engedélyezett a két játszma során gyengébb képességű, a legfrissebb WTA-világranglistán a 131. helyen álló honfitársának. Csak a rend kedvéért: Miszkina a 12. helyen áll jelenleg.

Nem volt jó napjuk az olasz teniszezőnőknek, hiszen előbb az ötödik kiemelt Antonella Serra Zanetti búcsúzott, majd most a negyedikként rangsorolt Maria Elena Camerin követte rossz példáját.

Utóbbit az osztrák Sybille Bammer búcsúztatta úgy, hogy az első játszmát nagyon könnyedén még elveszítette, ám a másodikat a rövidítésben hozta, majd a harmadik, döntő játszmában is ellenfele fölé kerekedett.

A legfrissebb WTA-világranglistán - kiemelés ide vagy oda - az osztrák a 95., míg olasz ellenfele már a 100. helyen áll. A jövő héttől nagyobb lesz a különbség kettejük között.

A negyeddöntőben Czink Melinda-Karolina Sprem (horvát, 7.), Miszkina-Shikha Uberoi (indiai), Bammer- Kaia Kanepi (észt) és Lihovceva-Sofia Arvidsson (svéd) mérkőzéséket rendeznek.
Kalkutta, női egyes, második forduló:
Anasztaszja Miszkina (orosz, 1.)-Galina Voskobjeva (orosz) 6:0, 6:1
Elena Lihovceva (orosz, 2.)-Sunitha Rao (amerikai) 6:3, 6:1
Sybille Bammer (osztrák)-Maria Elena Camerin (olasz, 4.) 1:6, 7:6, 6:3
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza bejelentette egyik alapembere távozását

Labdarúgó NB I
3 perce

Népsport: tényleg Németh Jamesz volt a Jani

Népsport
3 perce

A 2. játéknap programja

Foci vb 2026
9 perce

Nyolcvanéves a Malév SC, a szombati ünnepségen emléktornára is sor kerül

Labdarúgó NB II
23 perce

„Ilyen hibákat nem lehet megengedni”

Foci vb 2026
26 perce

Mikor, ha nem most: történelmet írhatnak a kanadaiak

Foci vb 2026
42 perce

„Nem adták fel egy pillanatra sem”

Foci vb 2026
46 perce

A tiltakozások ellenére pozitívan értékelte a nyitányt a mexikói elnök

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik