Tenisz, Roland Garros: Federer - Nadal a döntőért

Vágólapra másolva!
2005.05.31. 17:44
Címkék
Igazi sportcsemegére van kilátás Párizsban, a Roland Garros férfi egyeseinek elődöntőjében, ahol a világelső svájci Roger Federer a legdinamikusabban fejlődő új tinikedvenccel, az idei szezon eddig nagy-nagy felfedezettjével, a spanyol Rafael Nadallal mérkőzik meg.
Federer elsőként, míg Nadal (képünkön) másodikként jutott az elődöntőbe, mindketten háromjátszmás mérkőzésen verték ellenfelüket. Federernek valamivel papíron könnyebb dolga volt, hiszen román riválisa kevésbé jegyzett, mint az a spanyol David Ferrer, akit honfitársa, Nadal búcsúztatott a vártnál sokkal simábban. Utóbbi összecsapáson az elsőt ugyan még csak a rövidítésben hozta Nadal, de azt követően Ferrer szinte semmilyen komolyabb ellenállás kifejtésére nem volt képes.

Roland Garros, férfi egyes, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 4.)-Ferrer (spanyol, 20.) 7:5, 6:2, 6:0

Az NSO ajánlja:

Roland Garros 2005

Amit tudni érdemes (trófeák, pénzdíjak, pontok)

Magyarok a 2005-ös Roland Garroson

Párizsi történelem
A Roland Garros eddigi győztesei (férfi, női egyes)

A világranglisták állása

Teniszlexikon

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a férfi egyest?

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
5 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik