Roland Garros: Henin-Hardenne legyőzte Sarapovát

Vágólapra másolva!
2005.05.31. 14:56
Címkék
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne lesz Nadja Petrova ellenfele a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében, miután a 10. helyen kiemelt belga klasszis nagyszerű játékkal 6:4, 6:2-re legyőzte a 18 esztendős Marija Sarapovát.



A mérkőzést egyértelműen a szép orosz lány kezdte jobban és erőteljesebben, azonban Henin gyorsan bemelegedett. Egy ideig fej-fej mellett haladtak, azonban míg Henin-Hardenne szinte hibátlanul teniszezett, Sarapova játékában ezen a napon sok volt a gyenge pont. Az első játszma kiegyenlített küzdelemben 51 percig tartott, és végül a 22 éves belga lány 6:4-re nyert.

A folytatásban Sarapova játéka bátortalanabbá és erőtlenebbé vált, míg Henin még jobban teniszezett, mint az elején. Mese nem volt: Heninnek kétszer volt lehetősége, hogy elnyerje ellenfele adogatását, és élt is mindkettővel, míg Sarapova két brékpontját hárította.

A belga versenyző 1 óra 26 percnyi játék után két mérkőzéslabdához jutott, és bár az elsőt a szibériai születésű orosz lány hárította, a másodikat a Roland Garros tavalyelőtti bajnoka kihasználta, és így másodszor jutott be a legjobb négy közé Párizsban.

Henin-Hardenne-nek és Sarapovának ez volt a harmadik mérkőzése egymás ellen, és ezzel a győzelmével most már az előbbi vezet 2:1-re.

Francia nemzetközi teniszbajnokság, Roland Garros (Párizs), 15 562 375 dollár, salak:

Női egyes, negyeddöntő:


Henin-Hardenne (belga, 10.)-Sarapova (orosz, 2.) 6:4, 6:2

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
5 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
6 órája
Ezek is érdekelhetik