Roland Garros: Nadal is a nyolc között

Vágólapra másolva!
2005.05.30. 17:00
Címkék
A párizsi nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson férfi egyesben a negyedik helyen kiemelt tizenkilenc éves spanyol Rafael Nadal jutott be hatodikként a negyeddöntőbe, miután a tizenhat között négy játszmában verte francia ellenfelét.
A mérkőzést már tegnap elkezdték a felek, de csupán 1-1-ig, illetve Rafael Nadal (képünkön) szempontjából a harmadik játszmában 3-0-ig jutottak, amikor közbeszólt az eső, majd a versenybíró.

Akkor remek labdameneteket, igazi izgalmakat és némi botrányt láthatott a szépszámú publikum, amely valószínű hasonló folytatásban reménykedett a mai napon. Azonban csalódniuk kellett. Nadal pillanatok alatt megnyerte a harmadik játszmát, így 2-1-es előnyre tett szert. Aztán a negyedik játszmában a tegnapi formájától messze elmaradó Sebastian Grosjean különösebb ellenállást már csak egy-egy labdamenetben tudott kifejteni a végig keményen és agresszíven játszó spanyollal szemben.

Már csak két hely kiadó a legjobb nyolc között a férfiaknál, a nyitott kérdést eldöntő két találkozó - a Robredo (spanyol, 15.)-Szafin (orosz, 3.) és a Puerta (argentin)-Acasuso (argentin) - jelen pillanatban is tart. Az időjárás viszont néha borúsra vált, olykor az eső is elered, a szél feltámad, de egyelőre a játékmegszakítás veszélye nem fenyeget.

Roland Garros, férfi egyes, nyolcaddöntő:
Rafael Nadal (spanyol, 4.)-Grosjean (francia, 23.) 6:4, 3:6, 6:0, 6:3
Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
6 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
6 órája
Ezek is érdekelhetik