Roland Garros: Nalbandian kiesett, eső miatt csúszik a program

Vágólapra másolva!
2005.05.29. 20:50
Címkék
Tegnap az elhúzódó csaták, ma pedig az időjárás miatt csúszik a program a párizsi nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Akad, aki már ma a nyolc közé jutott és ott várhatja a folytatást, valamint a leendő riválisait, de a többség, főként a férfiaknál, még a nyolcaddöntőbeli párharcnak futhat majd neki.
Férfi egyesben a román Viktor Hanescu nagy meglepetésre kiejtette a jóval esélyesebbnek tartott argentin David Nalbandiant (képünkön), a verseny tizedik kiemeltjét. Az első játszmát simán a román, a másodikat majdnem olyan simán az argentin nyerte. A harmadikban nagy csatában, rövidítésben nyert Nalbandian, aki így 2-1-es előnyre tett szert, sokan már nem fogadtak volna Hanescu győzelmére ekkor. Nem úgy a román teniszező, aki egyenlített, majd az ötödik, döntő játszmát is hozta, mindezt úgy, hogy közben földbe, pontosabban salakba döngölte ellenfelét!

A negyeddöntőben a román játékosra a világelső svájci Roger Federer vár.

A nap talán legnagyobb érdeklődéssel vár találkozóján az ifjú reménység, spanyol Rafael Nadal izgalmas, színvonalas labdamenetekben az első játszmát megnyerte a hazai közönség előtt teniszező Sebastien Grosjean ellen, hogy a másodikat hasonlóan könnyedén, de már elveszítse. A harmadik játszmában 3-0-ás előnyre tett szert, amikor előbb esőzés miatt szünetet rendeltek el, majd miután az égi áldás csak nem akart szűnni, elnapolták a mérkőzést. Folytatás következik.

Játszmaelőnyből várhatja a holnapi folytatást a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova is, de ő a második játszmában 3-3-nál tart a spanyol Nuria Llagostera-Vives ellen.

Nem úgy a bolgár Nadia Petrova, aki három játszmában verte orosz ellenfelét, a tizenkettediként rangsorolt Elena Bovinát.

Roland Garros, férfi egyes, nyolcaddöntő:
Hanescu (román)-Nalbandian (argentin, 10.) 6:3, 4:6, 5:7, 6:1, 6:2
Nadal (spanyol, 4.)-Grosjean (francia, 23.) 6:4, 3:6, 3:0-nál eső miatt félbeszakadt

Roland Garros, női egyes, nyolcaddöntő:
Petrova (orosz, 7.)-Bovina (orosz, 12.) 7:5, 3:6, 6:4
Sarapova (orosz, 2.)-Llagostera-Vives (spanyol) 6:2, 3:3-nál eső miatt félbeszakadt

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a férfi egyest?

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
1 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
3 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
3 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
4 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik