Roland Garros: Davenport legyőzte Clijsterst a 16 között

Vágólapra másolva!
2005.05.29. 12:58
Címkék
Kiesett a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében a belga Kim Clijsters, akit a világelső amerikai Lindsay Davenport győzött le nagy csatában, 1:6, 7:5, 6:3-ra.
Lindsay Davenport
Lindsay Davenport
Lindsay Davenport
Lindsay Davenport
Lindsay Davenport
Lindsay Davenport
A Roland Garroson 2001-ben és 2003-ban is döntőt vívó Clijsters remekül kezdte a meccset, és két brékkel húsz perc alatt 6:1-re megnyerte az első szettet. A folytatásban Davenport feltámadt, így remek csata bontakozott ki. Az amerikai ötször vehette volna el belga ellenfele adogatójátékát (kétszer sikerült neki), míg Clijstersnek kétszer volt hasonló lehetősége, és ebből egyet használt ki. Végül 5:5 után a világelső jobban összpontosított, és 48 perc alatt 7:5-tel elvitte a játszmát, és egyenlített.

A döntő szettben nagyjából ugyanaz történt, mint az elsőben, csak fordított előjellel. Clijsters elhalványult, öt kettős hibát is ütött, Davenport viszont remekül fogadta az adogatásokat, kevesebbet hibázott, és a szervái is jobban bejöttek, mint a belga lánynak a sajátjai. Nem telt bele fél óra sem, és Davenport meccslabdához jutott, majd 6:3-ra megnyerte a játszmát és ezzel a mérkőzést is.

Az amerikai lány legutóbb 1999-ben jutott el a negyeddöntőig Párizsban, az eddigi legjobb eredménye az 1998-as elődöntő. Az utóbbi két esztendőben a 16 között esett ki.

Véget ért egy másik mérkőzés is a női nyolcadddöntőben, ezen a mindössze 15 esztendős bolgár Szeszil Karatancseva 1 óra 15 perc alatt 7:5, 6:3-ra győzött a svájci Emmanuelle Gagliardi ellen, és élete első Roland Garrosán (pályafutása második Grand slam-tornáján) máris a nyolc közé jutott a felnőttek között.

Francia nemzetközi teniszbajnokság, Roland Garros (Párizs), 15 562 375 dollár, salak:

Női egyes:

Davenport (amerikai, 1.)-Clijsters (balga, 14.) 1:6, 7:5, 6:3
Karatancseva (bolgár)-Gagliardi (svájci) 7:5, 6:3

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
1 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
3 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
4 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
4 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik