Cicababák szedik a labdát

2004.10.20. 20:41
Címkék
Egykori bajnokhoz méltó játékkal mutatkozott be a madridi mestertornán az ATP Tourra több mint egy hónap után viszszatérő Andre Agassi, aki ezúttal kénytelen volt szembenézni a ténnyel: a Maksz Mirnij felett aratott diadalát követően nem elsősorban az előadására voltak kíváncsiak az érdeklődők. Habár ez nem csoda.
A spanyol fővárosban zajló mestertornán naponta egy-egy mérkőzésen ugyanis nem "hagyományos" labdaszedők tevékenykednek a vonalak mögött és mellett, hanem híres modellügynökségek cicababái, így aztán adva volt a kérdés: hogy tetszett Agassinak a lányok munkája?

A mozdulaton is látszik: a hölgy bizony nem hivatásos labdaszedô
A mozdulaton is látszik: a hölgy bizony nem hivatásos labdaszedô
A mozdulaton is látszik: a hölgy bizony nem hivatásos labdaszedô
"Újításnak újítás, de nem hinném, hogy ezáltal jó irányba halad ez a komoly sportág, úgyhogy ami engem illet: nem túlzottan örülök az ötletnek" - vallott színt a 34 éves amerikai szupersztár. Agassi szerint adott esetben zavaró lehet a lányok jelenléte, hiszen mégiscsak olyan teniszversenyen segédkeznek, amelyen férfiak indulnak… "Így azért elég nehéz a játékra összpontosítani, bár nekem van némi előnyöm a többiekkel szemben: szoktam teniszezni a feleségemmel, Steffi Graffal, aki szintén csinos nő. Egyébként javaslom, hogy a lányok rövidebb szoknyában jelenjenek meg a pályán, mert szemlátomást kényelmetlen számukra ez a szerelés" - zárta mondandóját a viadal 2002-es bajnoka.
Egyes források szerint minden modell 1100 dollárt kap az ideiglenes munkájáért.

GYEMENTYIJEVA IS VB-RÉSZTVEVÔ.
Azzal, hogy a múlt heti, moszkvai viadalon döntőbe jutott, Jelena Gyementyijeva is biztos résztvevője lett a november 10-én kezdődő, nyolc teniszezőt felvonultató Los Angeles-i világbajnokságnak. Rajta kívül eddig Anasztaszija Miszkina, Szvetlana Kuznyecova, Lindsay Davenport és Amélie Mauresmo tagja a mezőnynek. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
6 perce

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
20 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
22 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
52 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik