Bardóczky Kornél negyeddöntős

2004.08.04. 21:47
Címkék
A második mérkőzését is megnyerte, így már negyeddöntős a temesvári challengertornán Bardóczky Kornél.
Válogatott játékosunk ezúttal a nyolcadik kiemelt francia Florent Serrát búcsúztatta (6:1, 6:4), mint mondta, remek tenisszel. "Az első szettben gyakorlatilag minden bejött, a másodikban pedig négy négyes állás után döntöttem el a játszmát, egyben a meccset is" - elevenítette fel a történteket Bardóczky Kornél, aki eddig nemhogy szettet, de még adogatójátékot sem veszített a versenyen. Első számú teniszezőnk pénteken az osztrák Oliver Marach ellen küzdhet az elődöntőbe kerülésért.Ismét Szegeden játszik a magyar válogatott

A magyar Davis-kupa-válogatott szeptember 24. és 26. között Szegeden, a Gellért Szabadidőközpontban fogadja Szerbia és Montenegró együttesét az Euro-Afrikai zóna II. csoportjában a feljutásról döntő harmadik fordulóban. Kiss Sándor szövetségi kapitány csapata az első körben Dublinban 4-1-re nyert Írország ellen, két hete pedig éppen Szegeden győzte le 3-2-re Norvégiát.
Legfrissebb hírek

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
14 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
29 perce

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
45 perce

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
59 perce

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
1 órája

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik