Csillagpor, május 27.

2004.05.27. 23:28
Címkék
"Nem működtek a roncsoló ütéseim, és miután B-terv nélkül léptem pályára, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Nem ezért utaztam ide – mindenesetre lesz még lehetőségem javítani, akár már jövőre is" – hangzott Andy Roddick búcsúnyilatkozata, miután öt játszmában kikapott a világranglista 125. helyén álló francia Olivier Mutistól."Sokáig idegeskedtem, kapkodtam, de abban a pillanatban, hogy megéreztem, itt bizony van keresnivalóm, elkezdtem élvezni a játékot. Hihetetlenül boldog vagyok, hiszen életem legnagyobb sikerét arattam – eddig legalábbis" – örvendezett a szimpatikus francia teniszező."Nem akarok nagyképűsködni, de mindig is tudtam, a tehetségem alapján sokra vihetem, de tudják, hogy van ez: ha valaki egyetlen lépéssel sem került közelebb nagy álma megvalósítása felé, szép lassan elmegy a kedve az egésztől. Én például már huszonhat éves vagyok – de természetesen nem adom fel. Ezek után meg pláne" – tette hozzá Mutis."Rendkívül büszke vagyok magamra, különösen azért, mert nem pánikoltam be, amikor megéreztem: győzelmi esélyeim vannak. Már csak az kellene, hogy a következő napokban is ilyen jól teniszezzek…" – tekint előre Tathiana Garbin, a világelső – és címvédő – Justine Henin-Hardenne legyőzője."Mivel nagyon felidegesített, hogy az első meccsemen null kettőről kellett talpra állnom, meg hogy öt szett alatt csupán negyvenötször mertem fölmenni a hálóhoz, ezúttal mindent ki akartam adni magamból. Sikerült" – dőlt hátra szerdai "mészárlását" követően Tim Henman.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
3 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik