Federer–Ferrero: a világelsőség is a tét

2004.01.28. 21:12
Címkék
Az utóbbi években  sajnos vagy nem sajnos, ki-ki döntse el  megszokhattuk, hogy az Australian Openen mindig akad valaki, aki általános megdöbbenésre egészen messzire jut férfi egyesben.
Annak idején meglepődtünk például Sébastien Grosjean és Arnaud Clément elődöntőjén, meg azon, hogy Jirí Novák és Stefan Koubek is talpon maradt a második hét vége felé, de voltaképpen nem értettük Thomas Johansson bajnoki címét 2002-ben, továbbá Rainer Schüttler döntőbe jutását egy évvel ezelőtt. Nem is azért, mert ők rossz teniszezők lennének (sőt!), a legfőbb probléma ugyanis az volt, hogy a legnagyobb klasszisok egy-szerűen nem tudtak egybeseregleni a legjobb négy közé.Az idén viszont megkaptuk: a négy Grand Slam-torna címvédői közül három – Andre Agassi, Juan Carlos Ferrero és Roger Federer – bejutott az elődöntőbe, és a negyedik szereplő – Marat Szafin – is nyert már korábban nagy versenyt. De ez nem minden. Miután a tavaly elődöntős, világelső Andy Roddick ezúttal a nyolc között búcsúzott, és ezáltal pontokat veszít, a verseny után új vagy régi-új világelsőt avathat a teniszvilág. A trónra Federer és Ferrero pályázik, ami azért különösen érdekes, mert ők éppen egymással csapnak össze a fináléba kerülésért: amennyiben Federer győz, pályafutása során először a trónra lép, mi több, akkor is, ha Ferrero kikap a döntőben, a spanyol klasszis ugyanis csak akkor lehet első, ha megnyeri az Australian Opent. Ferrero egyébként már volt világelső, a tavalyi US Opent követően nyolc hétig ő ült a trónon.
Legfrissebb hírek

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

„Tudom, mi a teendő ilyenkor” – a kiesés után távozik Ecuador szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
5 perce

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
22 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
33 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
35 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
35 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
41 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik