Mandula Petra párosban is kiesett

2003.08.31. 22:13
Címkék
Mandula Petra számára végérvényesen véget ért az idei US Open, miután a női páros nyolcaddöntőjében az osztrák Patricia Wartusch oldalán két szettben kikapott a nyolcadik helyen kiemelt Liezel Huber, Magdalena Maleeva kettőstől.
Petráék az első szettben 0:2-ről egyenlítettek, ám hiába tartották ezután a lépést Maleeváékkal, és álltak jobban szinte minden mutatóban náluk, a 4:5-nél elveszített adogatójáték túl sokba került. A második játszma már egyoldalúan alakult, elvégre egyetlen bréklabdájuk sem volt Manduláéknak, az öszszes pontok tekintetében meg éppen feleannyit gyűjtöttek, mint az ellenfél (14–28). Legjobb teniszezőnőnk mindenesetre túlszárnyalta tavalyi teljesítményét (akkor az első körben búcsúzott párosban), ráadásul az idén nyolcaddöntős Grand Slamet csinált ebben a műfajban – Melbourne-ben az elődöntőig, Wimbledonban a negyeddöntőig, Párizsban és most Flushing Meadowsban a nyolcaddöntőig jutott.Amerikai nemzetközi bajnokság, US Open, Flushing Meadows (17 074 000 dollár, kemény pálya)

Férfi egyes

Férfi egyes

3. forduló: Agassi (amerikai, 1. kiemelt)–Kafelnyikov (orosz, 28.) 6:3, 7:6, 6:4; Ferrero (spanyol, 3.)–Chela (argentin, 33.) 7:5, 7:5, 6:1; Coria (argentin, 5.)–Carraz (argentin) 7:5, 6:1, 7:5; Moyá (spanyol, 7.)–Massu (chilei) 7:5, 6:4, 3:6, 6:3; el-Ajnaui (marokkói, 22.)–J. Novák (cseh, 10.) 7:6, 5:7, 3:6, 6:3, 7:6; Dent (amerikai)–González (chilei, 15.) 7:6, 6:7, 3:6, 7:6, 6:4; Björkman (svéd)–Kucera (szlovák) 6:4, 4:6, 6:7, 6:4, 6:4; T. Martin (amerikai)–Ginepri (amerikai) 6:7, 7:6, 6:4, 6:4

Női egyes
3. forduló: Henin-Hardenne (belga, 2.)–Obata (japán) 6:1, 6:2; Szugijama (japán, 15.)–Pratt (ausztrál) 3:6, 6:4, 6:3; Szafina (orosz)–Schaul (luxemburgi) 6:4, 7:5. Nyolcaddöntő: Davenport (amerikai, 3.)–Petrova (orosz, 19.) 6:0, 6:7, 6:2.

Férfi páros
2. forduló: Bhupathi, Mirnij (indiai, fehérorosz, 1.)–Dupuis, Li Hjung Taik (francia, dél-koreai) 6:7, 7:6, 6:3; Björkman, Woodbridge (svéd, ausztrál, 4.)–Allegro, Schüttler (svájci, német) 6:3, 6:4; N. Lapentti, F. López (ecuadori, spanyol)–J. Novák, R. Stepánek (cseh, 16.) mérkőzés nélkül; Ancic, Ljubicic (horvát)–Melzer, Volandri (osztrák, olasz) 4:6, 6:3, 7:5. Nyolcaddöntő: Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 3.)–Cermák, Friedl (cseh) 6:4, 6:4; Arthurs, Hanley (ausztrál, 5.)–Eagle, Palmer (ausztrál, amerikai, 10.) 7:6, 6:7, 7:5

Női páros
2. forduló: C. Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 3.)–Loit, Schiavone (francia, olasz) 6:4, 6:3; Kuznyecova, Navratilova (orosz, amerikai, 4.)–Raymond, Sarapova (amerikai, orosz) 6:2, 6:2; Hantuchová, Rubin (szlovák, amerikai, 12.)–Mattek, Perry (amerikai) 6:2, 6:4. Nyolcaddöntő: L. Huber, M. Maleeva (dél-afrikai, bolgár, 8.)–Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 9.) 6:4, 6:1; Bartoli, Casanova (francia, svájci)–Gyementyijeva, Krasznoruckaja (orosz, 6.) 4:6, 6:1, 6:3

Vegyes páros
Nyolcaddöntő: Ruano-Pascual, Knowles (spanyol, bahamai, 3.)–Shaughnessy, Leach (amerikai) m. n.; Husarová, Friedl (szlocák, cseh, 6.)–Mijagi, Suk (japán, cseh) 6:3, 3:6, 7:6; Srebotnik, B. Bryan (szlovén, amerikai, 8.)–Stubbs, Johnson (ausztrál, amerikai) 4:6, 6:3, 7:6
Legfrissebb hírek

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
1 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
3 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
10 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
16 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
27 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
31 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
31 perce

Kikaptunk a finnektől a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
33 perce
Ezek is érdekelhetik