Kisgyörgy ásszal zárta le

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.07.17. 23:08
Címkék
Nincs megállás, Kisgyörgy Gergely idehaza is hozza jó formáját, ennek köszönhetően pedig elődöntőt játszhat a 75 ezer dollár összdíjazású budaörsi challengertornán.
Válogatott teniszezőnk egy hete Bardóczky Kornéllal bajnoki címet szerzett Oberstaufenben, hogy aztán itthon az olasz Azzaro segédletével újabb két mérkőzést nyerjen párosban. Gergő immár hat találkozó óta őrzi veretlenségét ebben a műfajban.Csütörtökön amolyan gálaelőadást tartott, mert bár olasz partnere jól mozgott a pályán, a Stella Artois-kupa elődöntőjét honfitársunk döntötte el. A megnyert első szett után 5:5-nél három pazar adogatásfogadással megbénította a González-King, Villagran argentin kettőst, "érkezett” is a brék, majd ezt követően három bődületes első szervával lezárta az összecsapást, harmadikra stílszerűen ászt ütve. Kisgyörgy egy hete egyébként éppen González-King ellen játszotta a páros döntőt, és leendő vetélytársaival, Dellatorréval és Kordasszal is összefutott az oberstaufeni viadalon, jóllehet a két argentin akkor nem egymás oldalán indult.Egyesben csupán egy kiemelt, a cseh Berdych jutott el a legjobb négyig, versenyben van viszont két argentin (Dellatorre, González-King) – igaz, ezen nem kell meglepődni, elvégre kilenc képviselőjük indulhatott a 32-es mezőnyben.ATP-challengertorna, Stella Artois Clay Court Championships, Budaörs (75 000 dollár, salak)
Egyes. Negyeddöntő:
Egyes. Negyeddöntő:
Trajkov (bolgár)–Serra (francia, 5.) 6:3, 6:3; Berdych (cseh, 7.)–Mertinák (cseh) 6:3, 6:4; González-King (argentin)–Saoudi (francia) 6:4, 6:7, 6:4; Dellatorre (argentin)–Pashanszki (szerb-montenegrói) 7:5, 6:4
Páros. Negyeddöntő: Azzaro, Kisgyörgy Gergely (olasz, magyar, 3.)–González-King, Villagran (argentin) 7:5, 7:5
Legfrissebb hírek

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
12 perce

A BL-győztes Magdeburg legyőzésével döntőt játszhat a Veszprém a klub-vb-n!

Kézilabda
21 perce

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
37 perce

Tekvondó: érmünk lett a verseci GP-versenyen, kvalifikáció (még) nincs

Utánpótlássport
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
1 órája

„Azt szeretné, hogy feladjam?” – Medvegyev zaklatottan búcsúzott a pekingi tenisztornától

Tenisz
1 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
1 órája

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik