Tim Henman számára nem jelent előnyt a hazai pálya

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.06.17. 22:09
Címkék
Elkészítették a hétfőn kezdődő wimbledoni bajnokság sorsolását. A férfiak mezőnyében az első kiemelt Lleyton Hewitt a selejtezőből felkerülő rivális ellen kezd, a második Andre Agassi azonban nehezebb feladat előtt áll, az otthon játszó Jamie Delgadót kell megvernie (Delgado egyébként kedden nem sokkal odébb, a nottinghami viadalon két meccslabdáról veszített a brazil André Sa ellen).
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
Mandula Petrának rögtön kiemelt jutott
A friss Roland Garros-bajnok Juan Carlos Ferrero (3. kiemelt) a francia Jean-René Lisnard-t kapta ellenfélül, Roger Federer (4.) pedig egy dél-koreai teniszezővel, Hjung Taik Livel múlatja majd az időt az első fordulóban. A további kiemeltek közül elég rosszul járt az amerikai Andy Roddick, akire az olasz Davide Sanguinetti vár, de a sors fintoraként szintén nagynevű ellenfelet sorsoltak a kiemelési lista elkészítésekor a hazai pálya "lejtését” élvező Tim Henmannek. A 29. rangsorbeli helyezése ellenére (nyilván korábbi érdemeire való tekintettel) 10. kiemelt brit ugyanis Alex Corretjával méri össze az erejét, bár az kétségtelen, hogy a spanyol nem éppen a füves pálya specialistája. Ugyancsak érdekes csatát ígér a Wayne Ferreira (28.)–Karol Kucera és a Sebastien Grosjean (13.)–Thomas Enqvist, valamint a Jevgenyij Kafelnyikov (20.)–Raemon Sluiter mérkőzés.
A nők között a sorsoláskor négy magyar játékos volt érdekelt, közülük Mandula Petra a főtáblán kapott helyet. Ott viszont mindjárt Patty Schnyderrel "kínálták” meg a szervezők – nem lesz sétagalopp a 20. kiemelt svájci elleni összecsapás.
A három, selejtezőből induló magyar hölgy közül Kapros Anikó az amerikai Shenay Perryvel lapzártánkkor is játszott. Háromszettes mérkőzést vívott Marosi Katalin és Gubacsi Zsófia, de előbbi a spanyol Arantxa Parrával, míg utóbbi a német Sandra Klösellel szemben, egyaránt nagy küzdelemben alulmaradt.

Angol nyílt nemzetközi teniszbajnokság, Wimbledon (15 484 000 dollár, fû)

Férfiak. Egyes. 1. forduló (a kiemeltek mérkőzései a besorolás alapján): Hewitt (ausztrál, 1. kiemelt)–ellenfél a selejtezőből; Mirnij (fehérorosz)–Spadea (amerikai, 31.); González (chilei, 19.)–Melzer (osztrák); Ginepri (amerikai)–Clément (francia, 15.); Srichaphan (thaiföldi, 12.)–Hrbaty (szlovák); Childs (brit)–A. Costa (spanyol, 24.); Robredo (spanyol, 25.)–Acasuso (argentin); Sanguinetti (olasz)–Roddick (amerikai, 5.); Federer (svájci, 4.)–Li Hjung Taik (dél–koreai); Fish (amerikai)–Gaudio (argentin, 29.); Calleri (argentin, 23.)–Voinea (román); Beck (szlovák)–Juzsnij (orosz, 16.); Schüttler (német, 9.)–Kratochvil (svájci); J. van Lottum (holland)–Kuerten (brazil, 17.); Chela (argentin, 32.)–Behrend (német); Parmar (brit)– Schalken (holland, 8.); Nalbandian (argentin, 6.)–Volcskov (fehérorosz); Kucera (szlovák)–W. Ferreira (dél–afrikai, 28.); Verkerk (holland, 21.)–ellenfél a selejtezőből; Corretja (spanyol)–Henman (brit, 10.); Grosjean (francia, 13.)–Enqvist (svéd); ellenfél a selejtezőből–Mantilla (spanyol, 22.); J. Blake (amerikai, 26.)–ellenfél a selejtezőből; Lisnard (francia)–Ferrero (spanyol, 3.); Coría (argentin, 7.)–O. Rochus (belga); ellenfél a selejtezőből–Nieminen (finn, 30.); Kafelnyikov (orosz, 20.)–Sluiter (holland); Horna (perui)–J. Novák (cseh, 11.); Malisse (belga, 14.)–ellenfél a selejtezőből; ellenfél a selejtezőből–Szafin (orosz, 18.); el–Ajnaui (marokkói, 27.)–Hilton (brit); J. Delgado (brit)–Agassi (amerikai, 2.)
Nők. Egyes. 1. forduló (a kiemeltek mérkőzései a besorolás alapján): S. Williams (amerikai, 1.)–Craybas (amerikai); Zsidkova (orosz)–Granville (amerikai, 28.); Shaughnessy (amerikai, 19.)–ellenfél a selejtezőből; Rösch (német)–Gyementyijeva (orosz, 15.); Miskina (orosz, 10.)–Nagyová (szlovák); ellenfél a selejtezőből–Martínez (spanyol, 18.); Tanasugarn (thaiföldi, 32.)–Morigami (japán); Casanova (svájci)–Capriati (amerikai, 8.); Henin-Hardenne (belga, 3.)–Vakulenko (ukrán); Lee-Waters (amerikai)–Lihovceva (orosz, 31.); Raymond (amerikai, 23.)–Foretz (francia); Kostanic (horvát)–Daniilidu (görög, 14.); Dokics (szerb-montenegrói, 11.)–Baltacha (brit); Obata (japán)–Bovina (orosz, 21.); Stevenson (amerikai, 26.)–Loit (francia); ellenfél a selejtezőből–Mauresmo (francia, 6.); Davenport (amerikai, 5.)–Stosur (ausztrál); Koukalová (cseh)–Chladková (cseh, 30.); Coetzer (dél–afrikai, 17.)–Randriantefy (madagaszkári); Bartoli (francia)–Hantuchová (szlovák, 9.); Zvonarjeva (orosz, 16.)–Dominikovic (ausztrál); Mandula Petra (magyar)–Schnyder (svájci, 20.); Petrova (orosz, 29.)–Garbin (olasz); ellenfél a selejtezőből–V. Williams (amerikai, 4.); Rubin (amerikai, 7.)–Majoli (horvát); Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Farina-Elia (olasz, 27.); Serna (spanyol, 24.)–Ruano-Pascual (spanyol); An. Barna (német)–Maleeva (bolgár, 12.); Szugijama (japán, 13.)–Ahl (brit); Husarová (szlovák)–Déchy (francia, 22.); Pistolesi (izraeli, 25.)–Reeves (amerikai); Neffa-De Los Ríos (paraguayi)–K. Clijsters (belga, 2.)
Páros. 1. forduló (magyar érdekeltségû mérkőzések): Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák)–Arendt, Dominikovic (amerikai, ausztrál), Marosi Katalin, Reeves (magyar, amerikai)–ellenfél a selejtezőből
Selejtező. Egyes. 1. forduló: Parra (spanyol, 5.)–Marosi Katalin (magyar) 2:6, 6:1, 6:3; Klösel (német)–Gubacsi Zsófia (magyar) 6:4, 5:7, 6:4

ATP-torna, Ordina Open, 's-Hertogenbosch (380 000 dollár, fû)

1. forduló: J. Novák (cseh, 1.)–Melzer (osztrák) 6:1, 6:3; Burgsmüller (német)– Verkerk (holland, 4.) 3:6, 6:4, 7:6; Grosjean (francia, 5.)–Petzschner (német) 6:2, 5:7, 6:3; Clément (francia, 7.)–Hemmes (holland) 6:2, 6:3; J. van Lottum (holland)– Acasuso (argentin, 8.) 6:3, 6:2; Mutis (francia)–Krajicek (holland) 6:4 7:6; Cermák (cseh)–Kiefer (német) 6:3-nál Kiefer fa.; J. Vácek (cseh)–Dupuis (francia) 7:6, 6:3

ATP-torna, The Samsung Open, Nottingham (380 000 dollár, fû)

1. forduló: el-Ajnaui (marokkói, 1.)–Waske (német) 7:6, 6:4; Björkman (svéd)–Juzsnij (orosz, 2.) 6:2, 6:0; Rusedski (brit)–Nieminen (finn, 3.) 6:4, 6:4; Dent (amerikai, 7.)– Vahaly (amerikai) 6:3, 6:4; Sa (brazil)–Delgado (brit) 6:7, 7:6, 7:6; O. Rochus (belga)–Labadze (grúz) 6:0, 4:1-nél Labadze fa.; Mirnij (fehérorosz)–Ginepri (amerikai) 6:3, 6:4; Kratochvil (svájci)–Koubek (osztrák) 6:4, 6:3

WTA-torna, Hastings Direct International Championships, Eastbourne (585 000 dollár, fû)

1. forduló: Coetzer (dél-afrikai)–Miskina (orosz, 5.) 6:2, 6:4; Obata (japán)–Dokics (szerb-montenegrói, 6.) 6:3, 6:1; Szugijama (japán, 7.)–Keothavong (brit) 6:2, 6:2; Maleeva (bolgár, 8.)–Raymond (amerikai) 6:7, 6:3, 6:4; Tanasugarn (thaiföldi)–Bovina (orosz) 7:6, 4:6, 6:4; Pistolesi (izraeli)–Daniilidu (görög) 6:2, 7:6; Déchy (francia)–Shaughnessy (amerikai) 6:3, 6:3; Lihovceva (orosz)–Talaja (horvát) 6:4, 6:1; Frazier (amerikai)–Janes (brit) 7:5, 6:4

WTA-torna, Ordina Open, 's-Hertogenbosch (170 000 dollár, fû)

1. forduló: Petrova (orosz, 5.)–Widjaja (indonéz) 6:4, 3:6, 6:2; Rittner (német)–Grande (olasz) 6:1, 6:3; Callens (belga)–Cso Jun Dzsong (dél-koreai) 6:4, 6:1; Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Pratt (ausztrál) 7:5, 6:2
Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
14 perce

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
19 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
32 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
39 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
42 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
47 perce

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
1 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik