Minden napra jut meglepetés

K. J.K. J.
2003.05.08. 22:21
Címkék
Nehéz szavakat találni Martin Verkerk és Jevgenyij Kafelnyikov római szereplésére, de egy biztos: talán még ők sem számítottak arra, hogy az idény negyedik mestertornáján negyeddöntőt játszhatnak.
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Kafelnyikov parádézott a nyolcaddöntôben
Verkerk már régóta tapossa a Foro Italico salakját, hiszen ő a selejtezőből kezdte a versenyt, majd miután feljutott a főtáblára, 200 kilométer/órás szerváinak hála megverte többek között Andy Roddickot, csütörtökön meg az utóbbi hetekben remekül teniszező Jarkko Nieminent. A holland "torony” egyúttal Kafelnyikov kedvében járt, mert az orosznak így nem kell megmérkőznie a szőke finnel, akitől az idén már háromszor is kikapott.
Helyette viszont ott lesz Verkerk.
De ne hagyjuk annyiban Kafelnyikov történetét, már csak azért se, mert hosszú idő után ismét értékes skalpot szerzett, a barcelonai bajnok Moyáét, akit Rómában a harmadik helyen emeltek ki. Nos, Zsenya az első szettben 5:4-nél brékelt, és bár a másodikban leadta az előnyét 5:3-nál, a rövidítésben végül legyűrte a hozzá hasonlóan egykoron világelső spanyolt, avagy megállapíthatjuk, minden napra jut egy-egy meglepetés (csütörtökön éppenséggel Ivan Ljubicic és a szabadkártyás Filippo Volandri is újabb meccset nyert meg), hétfőn, ugye, Andre Agassi, kedden meg Gustavo Kuerten zúgott ki a mezőnyből.
A hölgyek berlini viadalán sincs minden rendben, legalábbis a papírforma alapján, elvégre Iroda Tuljaganova kiejtette a jóval esélyesebb Jelena Dokicsot – igaz, a szerb szőkeség régóta keresi már a formáját. A két belga élharcos, Kim Clijsters és – főleg – Justine Henin-Hardenne ugyanakkor pazarul üt, és ne feledkezzünk meg az egy hete Bolban élete első WTA-tornagyőzelmét arató, mindössze 18 esztendős Vera Zvonarjeváról sem, aki Berlinben is derekasan állja a sarat.

ATP-torna, a Mesterszéria 4. állomása, Róma (2.45 millió dollár, salak)
2. forduló: Moyá (spanyol, 3. kiemelt)– Mirnij (fehérorosz) 6:4, 6:4; Volandri (olasz)–Sluiter (holland) 6:1, 7:5. Nyolcaddöntő: Kafelnyikov (orosz)–Moyá 6:4, 7:6; Federer (svájci, 4.)–Robredo (spanyol) 6:1, 6:1; Schüttler (német, 12.)–J. Novák (cseh, 8.) 6:4, 7:6; Ljubicic (horvát)–Coria (argentin, 15.) 6:4, 6:3; Verkerk (holland)– Nieminen (finn) 6:0, 6:3; Volandri–R. Stepánek (cseh) 6:3, 6:4. A negyeddöntő párosítása: Ljubicic–Mantilla (spanyol) vagy A. Costa (spanyol, 7.); Kafelnyikov–Verkerk; Volandri–Federer; Schüttler– Gaudio (argentin) vagy Ferrero (spanyol, 2.)


A-torna, MasterCard German Open, Berlin (1.262 millió dollár, salak)
Egyes. Nyolcaddöntő: K. Clijsters (belga, 1.)–Zuluaga (kolumbiai) 7:5, 6:4; Henin-Hardenne (belga, 3.)–Schnyder (svájci, 15.) 6:2, 6:3; Capriati (amerikai, 4.)–Déchy (francia, 17.) 6:2, 6:3; Mauresmo (francia, 5.)– Pistolesi (izraeli, 16.) 6:3, 6:2; Hantuchová (szlovák, 7.)–Mikaelian (svájci) 4:6, 6:4, 7:6; Tuljaganova (üzbég)–Dokics (szerb-montenegrói, 8.) 4:6, 6:2, 7:6; Zvonarjeva (orosz)– Daniilidu (görög, 12.) 7:5, 4:6, 6:4; Lihovceva (orosz)–Serna (spanyol) 5:7, 6:4, 6:4. A negyeddöntő párosítása: K. Clijsters– Hantuchová; Capriati–Lihovceva; Tuljaganova–Mauresmo; Zvonarjeva–Henin-Hardenne
Páros. 2. forduló: Dokics, Petrova (szerb-montenegrói, orosz, 4.)–Kostanic, Marosi-Aracama Katalin (horvát, magyar) 7:5, 6:3
Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
1 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
5 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
14 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával vezet a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
48 perce

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
1 órája

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
1 órája