Fed-kupa: Martínez tizedik döntője

Vágólapra másolva!
2002.11.01. 22:03
Címkék
A papírformának megfelelően Spanyolország és Szlovákia együttese jutott be az idei Fed-kupa-sorozat döntőjébe, de tegyük hozzá, mindkét gárdának meg kellett izzadnia ezért, különösen a házigazdáknak. A hispánok az első nap után 20-ra álltak a lesajnált osztrákokkal szemben, akik csütörtökön kisebbfajta csodát tettek: előbb Barbara Schett legyűrte Conchita Martínezt, majd Mandula Petra szokásos páros partnere, Patricia Wartusch egészen elképesztő csatában, csaknem háromórás kínlódás árán, a döntő szettet 9:7-re megnyerve egyenlített Arantxa Sánchez-Vicario ellen.
A párosban aztán a spanyolok diadalmaskodtak, nem utolsósorban Martíneznek hála, aki Magüi Serna helyére ugrott be – jó döntés volt. Az 1994-es wimbledoni bajnok 1990 óta egyetlen párosmecscset sem veszített el a Fed-kupában!"Tizedszer játszom döntőt a kupasorozatban, ami azért nem rossz eredmény” – közölte Martínez. Az ötszörös győztes spanyol válogatott a szlovákokkal csap össze, akik korábban egy alkalommal sem jutottak el a fináléig, elődöntőben is csupán másodszor szerepeltek. Északi szomszédaink az olaszokat múlták felül, méghozzá azok után, hogy az első napon mindkét együttes első számú játékosa – Daniela Hantuchová, illetve Silvia Farina-Elia – vereséggel kezdett, a főhős szerepét így Janette Husarová töltötte be, aki mindkét mérkőzését megnyerte.Ide kapcsolódó hír, hogy elkészítették a jövő évi Fed-kupa-sorozat sorsolását. Ezek szerint az április 26-án és 27-én rendezendő első fordulóban Egyesült Államok–Csehország, Svédország–Olaszország, Belgium–Ausztria, Németország–Szlovákia, Argentína– Szlovénia, Horvátország–Oroszország, Spanyolország–Ausztrália és Kolumbia– Franciaország párharcokra kerül sor.Fed-kupa, elődöntő, Kanári-szigetek
(fedett pálya, GreenSet borítás)
Spanyolország–Ausztria 3–2
Szerda: C. Martínez–Wartusch 1–0; Sánchez- Vicario–Schett 2–0. Csütörtök: C. Martínez–Schett 5:7, 7:6, 2:6; Sánchez-Vicario– Wartusch 6:4, 4:6, 7:9; C. Martínez, Ruano-Pascual–Schett, Wartusch 4:6, 6:3, 6:1
Szlovákia–Olaszország 3–1
Szerda: Hantuchová–Schiavone 0–1; Husarová–Farina-Elia 1–1. Csütörtök: Hantuchová–Farina-Elia 7:5, 6:3; Husarová– Schiavone 6:4, 6:4; a Hantuchová, Husarová–Farina-Elia, Vinci mérkőzést nem játszották le

Döntő
Szlovákia–Spanyolország
Szombat: Husarová–C. Martínez; Hantuchová–Sánchez-Vicario. Vasárnap: Hantuchová–C. Martínez; Husarová–Sánchez-Vicario; Hantuchová, Husarová–Ruano-Pascual, Serna
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik