Síugró-vk: Kraft duplázott Szapporóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.27. 11:10
A japán Szapporóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A vasárnapi versenyt a szombatihoz hasonlóan az osztrák Stefan Kraft nyerte meg.

A szombati siker meghozta az étvágyát Kraftnak, aki a vasárnapi első sorozat után is az élen állt egy 135 méteres ugrással, igaz, csupán egy ponttal előzte meg a szlovén Timi Zajcot, azonban az akkor harmadik lengyel Piotr Zyla hátránya már tetemes, több mint hét pont volt.

A második sorozatban rövidebbek voltak az ugrások, Zajc csak 125 méterre szállt, de így is át tudta venni a vezetést az addig élen álló, az összetett világkupában vezető japán Kobajasi Rjojutól. A győzelmet azonban nem tudta megszerezni, mert Kraft három és fél méterrel túlszárnyalta, s a hétvégi két siker egyben azt is jelentette, hogy a vk-ban feljött a második helyre, a japán mögé.

SÍUGRÓ-VK, SZAPPORO (JAPÁN)
HS 137
1. Stefan Kraft (osztrák) 248.2 pont (135.0; 128.5 méter)
2. Timi Zajc (szlovén) 238.4 (138.5; 125.0)
3. Kobajasi Rjoju (japán) 236.6 (124.5; 129.5)
Az összetett vk állása:
1. Kobajasi Rjoju (japán) 1233 pont
2. Stefan Kraft (osztrák) 781
3. Kamil Stoch (lengyel) 744

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik