Északisí-vb: Northug és Björgen a sprint királyai

Vágólapra másolva!
2015.02.19. 17:15
A svédországi Falunban férfi és női sífutó-sprintversennyel kezdődött meg az északisí-világbajnokság. Mindkét számban norvég győzelem született: előbbieknél Petter Northug, utóbbiaknál Marit Björgen állhatott a dobogó tetejére.

A hölgyek selejtezőjét a lengyel Justyna Kowalczyk nyerte meg, s a 94 induló között négy magyar is ott volt. Közülük a legjobban a szerdai 5 km-es selejtezőben hetedikként végző, így továbbjutó Papp Ildikó szerepelt, aki a 66. helyen zárt. Simon Ágnes a 70., Zámbó Viktória a 80., Juhász Fanni pedig a 82. lett.

A döntőbe négy norvég versenyző mellett Kowalczyk és a svéd Stina Nilsson került be. Ők ketten azonban végig versenyben voltak az aranyért Björgennel és az olimpiai bajnok Maiken Caspersen Fallával. Végül azonban Björgen remekül helyezkedve az utolsó emelkedőn az élre tört, és nem is adta ki kezéből az első helyet, így Nilssonnak meg kellett elégednie az ezüsttel. A sokáig vezető Falla lett végül a harmadik az elején túlságosan is szélre kerülő, ezért az ideális ívekről rendre kiszoruló Kowalczyk előtt.

A férfiaknál az orosz Nyikita Krjukov volt a selejtező leggyorsabbja, de mindössze két századmásodperccel megelőzve az olimpiai bajnok norvég Ola Vigen Hattestadot. A magyarok közül Bánszki Bence a 102., Csúcs András a 103., Gombos Károly a 105., Pálfy Márton pedig a 109. helyen végzett a 127 induló közül.

A férfiaknál „csak" három norvég lett finalista: a Northug testvérek mellett Hattestad. Rajtuk kívül pedig az orosz Nyikita Krjukov, az olasz Federico Pellegrino és a kanadai Alex Harvey. A fivérek közül ezúttal Petter ment jobban, az első komolyabb emelkedőn az élre tört, s vele csak Pellegrino tudta tartani a lépést, aki viszont meg is előzte. Az utolsó emelkedőn ellenben megint az élre vágott Northug, s a többiek már nem tudták utolérni, habár Harvey végül csak öt századmásodperccel maradt le mögötte. A harmadik Hattestad lett, de az ötödik helyre szoruló olasz is egy másodpercen belül zuhant be a célba.

Északisí-vb, Falun (Svédország)
SÍFUTÁS, FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Petter Northug (Norvégia) 3:02.35 perc
2. Alex Harvey (Kanada) +0.05 mp hátrány
3. Ola Vigen Hattestad (Norvégia) +0.35
4. Nyikita Krjukov (Oroszország) +0.38
5. Federico Pellegrino (Olaszország) +0.67
6. Tomas Northug (Norvégia) +17.28
...
102. Bánszki Bence
103. Csúcs András
105. Gombos Károly
109. Pálfy Márton

SÍFUTÁS, NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Marit Björgen (Norvégia) 3:26:63 perc
2. Stina Nilsson (Svédország) +0.42 mp
3. Maiken Caspersen Falla (Norvégia) +0.99
4. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) +1.43
5. Kari Vikhagen Gjeitnes (Norvégia) +6.10
6. Ingvild Flugstad Östberg (Norvégia) +10.47
...
66. Papp Ildikó
70. Simon Ágnes
80. Zámbó Viktória
82. Juhász Fanni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik