MTI 2019.11.18 19:06 Frissítve: 2019.11.18 23:15

Curling Eb: a magyar válogatott kikapott Walestől

A magyar férficsapat 7:5-ös vereséget szenvedett Walestől a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B-divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson a walesiek a második szakaszban már 4:1-re vezettek, és bár a magyaroknak a folytatásban sikerült közelebb kerülniük az ellenfélhez, az egyenlítés végül elmaradt. A mieink az első két találkozójukat megnyerték, ez volt az első vereségük az Eb-n.

A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B-divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbejátszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A-divízióba. A magyarok most másodikak holtversenyben Walesszel és Csehországgal.

A magyar női együttes hétfőn 10:3-ra verte a litvánokat, 19 órától pedig az angolokkal találkozik.
A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyarok négy fordulót követően két-két győzelemmel és vereséggel ötödikek.

CURLING EURÓPA-BAJNOKSÁG (HELSINGBORG)
B-DIVÍZIÓ

FÉRFIAK
Wales–Magyarország 7:5

NŐK
KORÁBBAN
Magyarország–Litvánia 10:3
KÉSŐBB
19.00: Anglia–Magyarország

2020.10.16 10:14:54

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Liu Shaolin Sándor: Kiváló formában voltam a pozitív teszt előtt, jól mentek az edzések, szeretnék ismét olyan állapotban lenni.

2020.09.21 09:35:42

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Jászapáti Petra short trackes létére három aranyat nyert a pályakerékpáros ob-n – és levonta a tanulságokat is.

2020.06.08 09:01:13

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Nem teherként éli meg, saját magát motiválja azzal az olimpiai bajnok, hogy kimondja: újrázni akar 2022-ben, Pekingben.

2020.03.06 23:39:05

Téli sportok BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Mikaela Shiffrin azt is jelezte, van ereje, kitartása s talán hite is visszafordulni és megkeresni a kivezető ösvényt, hogy elérjen a napsütötte sávig.

2020.02.10 15:23:43

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Király Ede és a Nagy testvérek párosa is győzött Oslóban, majd a londoni vb-n sem maradtak érem nélkül.