Ahonen elbúcsúzott, Ammann nyert Lahtiban

Vágólapra másolva!
2011.03.13. 17:16
null
Simon Ammann (balra) 20. alkalommal nyert vk-versenyt (Fotó: Action Images)
Címkék
Simon Ammann győzelmével ért véget Lahtiban a síugrók világkupaversenye. A négyszeres olimpiai bajnok svájci után az osztrák Andreas Kofler végzett a második, a német Severin Freund a harmadik helyen.

A leglényegesebb kérdés már régen eldőlt, vagyis hogy Thomas Morgenstern nyeri meg az összetett világkupát. A közvéleményt sokkal jobban foglalkoztatta, hogy a vasárnapi lahti versenyen ugrott utoljára a sportág legendája, Janne Ahonen, aki a finn városban látta meg a napvilágot.

A szervezők fontosnak tartották, hogy őt és a szezon végén szintén búcsúzó lengyel Adam Malyszt méltóképpen elbúcsúztassák, ezért képüket rátették a programfüzet címlapjára, így tisztelegve e két klasszis előtt. Ahonen 36 világkupaversenyen győzött karrierje során, és – rekordot jelentő – öt alkalommal nyerte meg a Négysáncversenyt. Malysz 39 világkupaversenyen győzött és egyszer a Négysáncversenyt is megnyerte.

A szezon végén egyébként olyan további nagyságok vonulnak vissza, mint a német Michael Uhrmann, a svájci Andreas Küttel és a szlovén Primoz Peterka.

Maga a lahti verseny nagyon vidám hangulatban telt el. Az első sorozatban a svájci Simon Ammann nyerte meg, de előnye enyhén szólva sem volt óriási, mivel csak 1.8 méterrel előzte meg az osztrák Andreas Koflert. A negyedik, a norvég Anders Bardal is csupán 2.9 ponttal maradt el Ammanntól.

A második sorozatban aztán előjött Ammann klasszisa és legjobb versenyzői tulajdonsága, nevezetesen, hogy nyomás alatt is ki tudja hozni magából a maximumot. A svájci második ugrása ugyan két és fél méterrel elmaradt Kofler hoppanásától, de Ammann sokkal jobb stíluspontokat kapott a bíróktól, így 4.5 ponttal megelőzte Koflert.

Ammann 20. alkalommal nyert vk-versenyt pályafutása során.

SÍUGRÁS, VK-VERSENY, LAHTI (FINNORSZÁG)
Nagysánc (méter: 130 méter). A végeredmény
1. Simon Ammann (svájci) 286.8 pont (128.5 méter, 129.5)
2. Andreas Kofler (osztrák) 282.3 (127.5, 132)
3. Severin Freund (német) 280.0 (128, 130)
Az összetett vk állása (még 2 verseny van hátra)
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 1641 pont
2. Simon Ammann 1309
3. Andreas Kofler 1096

 

Legfrissebb hírek

A Puskás védője is készül ellenünk – itt az örmény keret!

Foci vb 2026
13 perce

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
36 perce

Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Atlétika
42 perce

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
53 perce

F1, Szingapúri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
57 perce

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
59 perce

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazon, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
1 órája

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik