Schlierenzauer ezúttal egyedül győzött

2011.02.13. 15:44
null
Gregor Schlierenzauer nyert Norvégiában
Címkék
A norvégiai Vikersundban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, méghozzá sírepülő versennyel. A győzelmet az osztrák Gregor Schlierenzauer szerezte meg a norvég Johan Remen Evensen és a lengyel Adam Malysz előtt.

 

Az első sorozatot a hétvége hőse, a pénteken két világcsúcsot ugró, a szombati versenyt pedig holtversenyben megnyerő Evensen nyerte 230 és fél méteres ugrással, öt és fél ponttal megelőzve a másik előző napi győztes Schlierenzauert. A szombati versenyhez hasonlóan a két ugró kiemelkedett a mezőnyből, hiszen a harmadik Malysznál már több mint húsz ponttal kapott többet. 

Érdekes, hogy a sorozat legnagyobb ugrása a finn Janne Happonen nevéhez fűződik, aki 240 méterig jutott, de ő jóval magasabbról indult, így a kompenzációs pontok miatt meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Amikor ő a második sorozatban következett, akkor a svájci Simon Ammann állt az élen 238 és fél méteres ugrással, így aztán meg is előzte az ezúttal csak 219-ig jutó finnt.

Thomas Morgenstern ugyan csak 216 és fél méterig jutott, de ezzel matematikailag is bebiztosította az idei összetett világkupa győzelmét, hiszen előnye már behozhatatlan a hátralévő négy versenyen. Malysz 230 és fél méterrel átvette a vezetést, amiért aztán lejjebb vitték a rajthelyet.

Schlierenzauer azonban így is 237 és fél méterig jutott, így aztán fel volt adva a lecke Evensennek, aki ezúttal csak 226 méterig jutott, s így meg kellett elégednie a második hellyel.

 SÍUGRÓ-VK, VIKERSUND (NORVÉGIA)
HS 225  
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 487.5 pont (227.0 méter; 237.5 méter)
2. Johan Remen Evensen (norvég) 476.7 pont (230.5 méter; 226.0 méter)
3. Adam Malysz (lengyel) 447.8 pont (213.0 méter; 230.5 méter)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 1596 pont
2. Simon Ammann (svájci) 1209 pont
3. Adam Malysz (lengyel) 1045 pont

Böngésszék télisport-adatbankunkat!


Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Bartlis István számára négy perc után véget ért a torna

Jégkorong
11 perce

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
19 perce

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 perce

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
36 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
49 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
1 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik