Műkorcsolya: három kínai versenyző életkori adatait rendben találták

MTI MTIMTI MTI
2011.02.17. 17:33
Címkék
Három kínai műkorcsolyázó – köztük a 2006-os olimpiai ezüstérmes Csang Tan, Csang Hao páros – életkori adatai rendben vannak, így nem kell tartaniuk szankciótól.

A héten derült ki, hogy több kínai műkorcsolyázó életkorával is problémák voltak, ezért a sportág nemzetközi szövetsége (ISU) vizsgálatot indított. Összesen kilenc versenyző születési adatai nem egyeznek az ISU, illetve a kínai szövetség kimutatása alapján, így elvileg előfordulhatott, hogy bizonyos versenyeken túl idős, vagy túl fiatal sportolók szerepeltek.

A vizsgált versenyzők között volt többek között a 2006-os torinói olimpián párosban ezüstérmes Csang Tan, Csang Hao kettős és a tavalyi junior világbajnok Szuj Ven-csing, Han Szung duó is. Utóbbiak esetében még nem zárult le a vizsgálat.

A vizsgált versenyzők között volt többek között a 2006-os torinói olimpián párosban ezüstérmes Csang Tan, Csang Hao kettős és a tavalyi junior világbajnok Szuj Ven-csing, Han Szung duó is. Utóbbiak esetében még nem zárult le a vizsgálat.

A műkorcsolyázók előtt a kínai tornászok esetében voltak életkori adateltérések, és ennek következtében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly úgy döntött, hogy megfosztja a női válogatottat a 2000-es sydneyi játékokon elért harmadik helyétől, mivel a csapatban egy túl fiatal versenyző is szerepelt.

Legfrissebb hírek

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
10 perce

F1, Kanadai Nagydíj, sprintidőmérő

F1
53 perce

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
54 perce

A Falco legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsén

Kosárlabda
58 perce

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
1 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
1 órája

Spanyolok csatája a BL-döntőben: Luis Enrique és Mikel Arteta

Képes Sport
1 órája

Magabiztos siker Luxemburg ellen a röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik