Meglepetésre olasz világbajnok szuper-G-ben

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 12:39
null
Christof Innerhofer nyerni tudott Németországban (Fotó: Action Images)
Címkék
A férfiak szuper óriás-műlesiklásával folytatódott az alpesi sí világbajnokság a németországi Garmisch-Partenkirchenben. A győzelmet nagy meglepetésre az olasz Christof Innerhofer szerezte meg az osztrák Hannes Reichelt és a horvát Ivica Kostelic előtt.

 

Elsőként a szlovén Ales Gorza teljesítette a pályát 1:42.45-ös idővel. Mivel a pálya igencsak nehéz volt, az amerikai Ligety kiesett, míg a francia Frey egy nagy hiba után csak komoly hátránnyal ért célba. Végül honfitársa, Andrej Jerman javított több mint egy másodpercet a legjobb időn.


Újabb kiesők és hibázók után a nyolcadikként induló osztrák Romed Baumann remek futammal jó másfél másodpercet faragott az időn, s még ennél is lehetett jobban menni: az amerikai Bode Millernek a pálya nagy részén ez úgy is sikerült, hogy menet közben elvesztette az egyik botját. Már egy másodperces előnye is volt, de a végén nagyot kellett fékeznie, teljesen lelassult, de így is harmadikként ért a célba.

Ami nem sikerült Millernek, az összejött a szombati szuper-G verseny győztesének, az osztrák Hannes Reicheltnek, és újabb szűk másodpercet javított a legjobb időn, amelyet már 1:39 alá szorított. De még mindig rengeteg volt a pályában, amit az is bizonyított, hogy a 15-ös rajtszámú olasz Christof Innerhofer hat tizeddel vette át a vezetést. Ez aztán a meglepetés, hiszen a huszonhat éves olasz eddig mindössze egy világkupa-versenyt nyert, két éve, azt is lesiklásban.

De még ezután következett a szakág hét legjobbja, közülük is elsőként a svájci Carlo Janka, aki azonban csak a negyedik helyre volt jó. Az osztrák Michael Walchhofer pedig még nála is lassabb volt. A címvédő svájci Didier Cuche sem tudta megváltani a világot, de ő legalább a harmadik helyre fel tudott jönni.

Az összetett világkupában vezető Ivica Kostelicnek nem ez a fő száma, de Cuche-t így is sikerült leszorítania a dobogóról. A norvég Svindalnak esélye sem volt erre, ráadásul a végén még ki is esett. Az osztrák Raich is csak az ötödik idővel ért célba, a kanadai Guay pedig kiesett, s ezzel az elitcsoport be is fejezte, Innerhofer pedig lassan kezdhetett örülni az aranyéremnek, annak ellenére, hogy több mint ötvenen voltak ekkor még hátra. Tehette, mert a hátralévők közül már senki nem volt veszélyes rá, de még a tíz közé sem tudott senki bekerülni.

A világbajnokság pénteken a női szuper kombinációval folytatódik.

ALPESISÍ-VB, GARMISCH-PARTENKIRCHEN (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI SZUPER-G  
1. Christof Innerhofer (olasz) 1:38.31
2. Hannes Reichelt (osztrák) +0.60
3. Ivica Kostelic (horvát) +0.72

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

 

Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
15 perce

Közel félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
35 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
46 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
50 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
52 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik