Tour de Ski: Dario Cologna előnye már több mint egy percre nőtt

Vágólapra másolva!
2011.01.06. 13:07
Címkék
Olaszországban, a Cortina és Toblach közötti 36 km-es hendikepes indítású, szabad stílusú versennyel folytatódott a 2010–11-es Tour de Ski. A célba elsőként a svájci Dario Cologna ért több mint egyperces előnnyel a svéd Markus Hellner és bő másféllel egy 12 tagú csoport előtt, akik közül a norvég Northug volt a leggyorsabb. A szakaszt azonban a leggyorsabban az üldöző csapat egyik tagja, az olasz Roland Clara tette meg.
Elsőként Cologna vágott neki a távnak, több mint negyven másodperces előnnyel a kanadai Kershaw és 74-gyel Hellner előtt (az összetett világkupát korábban vezető, a Touron hatodik helyen álló orosz Legkov viszont betegség miatt visszalépett). A svéd elég jól haladt, s a táv feléig 50 másodpercre csökkentette hátrányát és a kanadait is lehagyta. A szerdai sprintverseny győztesét, Kershawt aztán egy nagyobb – a címvédő Bauer és a tavalyi második Northug nevével fémjelzett – 11 tagú boly is utolérte, akik váltott vezetéssel fokozatosan csökkentették hátrányukat két percről másfélre. A svájci azonban remekül bírta a hajrát is, így Hellner végül újra egy perc fölé, az üldözők pedig két percre kerültek. Ráadásul Cologna tizenöt másodperces időjóváírást is kapott, Hellner tízet, míg az üldözők közül elsőként célba érő Petter Northug ötöt. A program 14 órakor a hölgyek 15 km-es hasonló versenyével folytatódik, míg a férfiakra szombaton egy 20 km-es klasszikus stílusú tömegrajtos verseny vár majd.
TOUR DE SKI, 6. SZAKASZ, CORTINA-TOBLACH (OLASZORSZÁG)
FÉRFI 35 KM-ES HENDIKEP VERSENY (SZABAD STÍLUS)
1. Dario Cologna (svájci) 1:20:06.9
2. Markus Hellner (svéd) +1:06.3
3. Petter Northug (norvég) +1:39.9
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA
1. Dario Cologna (svájci) 2:59:44.9
2. Markus Hellner (svéd) +1:11.3
3. Petter Northug (norvég) +1:49.9
 TOUR DE SKI, 6. SZAKASZ, CORTINA-TOBLACH (OLASZORSZÁG)
FÉRFI 35 KM-ES HENDIKEP VERSENY (SZABAD STÍLUS)  
1. Dario Cologna (svájci) 1:20:06.9
2. Markus Hellner (svéd) +1:06.3
3. Petter Northug (norvég) +1:39.9
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA  
1. Dario Cologna (svájci) 2:59:44.9
2. Markus Hellner (svéd) +1:11.3
3. Petter Northug (norvég) +1:49.9

Böngésszék télisport-adatbankunkat!



Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
14 perce

Közel félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
34 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
46 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
49 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
51 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik