Tora Berger sorozatban negyedszer nyert

2011.01.23. 14:07
null
Tora Berger feledtette szombati összeomlását (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olaszországi Antholzban a női 12.5 km-es tömegrajtos versennyel folytatódott a sílövő-világkupa. A győzelmet a norvég Tora Berger szerezte meg a francia Marie Laure Brunet és a fehérorosz Darja Domracseva előtt.
A norvég olimpiai bajnoknő formaingadozása igencsak rendhagyó, hiszen ő nyerte a legutóbbi három egyéni versenyt – még egy hete Ruhpoldingban a sprintet és az üldözésest, majd pénteken az antholzi sprintet – ám a szombati váltóverseny során öt büntetőkört kellett futnia, ami azt jelentette, hogy tizenhat lövéséből mindössze egyszer találta el a célt.


A mostani versenyt remekül kezdte, s az első lövészetet követően ő állt az élen, honfitársa Flatland és a német Neuner előtt. A második sorozatban azonban a két norvég büntetőkörre kényszerült, így ott már Neuner vezetett, a francia Bunet előtt.

A harmadik sorozatban viszont a német szállt el kétszer is hibázva, így ott a francia egyedül állt az élen, 13 másodperccel az orosz Bogalij és a fehérorosz Domracseva előtt. Berger azonban visszazárkózott a negyedik helyre.

Az utolsó lövészetnél a francia is hibázott, de megtette ugyanezt Berger is, míg Bogalijnak kétszer is megremegett a keze. Így ekkor Domracseva állt az élre, de csak hat tizeddel Brunet és 14 másodperccel Berger, valamint a közben felzárkózó szlovák Kuzmina előtt.

Berger ezután hihetetlen hajrába kezdett, s előbb Domracsevát hagyta le, majd a franciát is utolérte, s a célegyenesben végül hat tizeddel megelőzte, így sorozatban negyedik, az idényben ötödik, összességében pedig tizenegyedik győzelmét szerezte.

Az összetett világkupa éllovasainak ezúttal nem ment: a finn Mäkäräinen hat hibával csak a 27. lett, a svéd Ekhol a 16., a német Henkel pedig a 15. helyen zárt, ám az élmezőnyben nem történt különösebb változás.

SÍLÖVŐ-VK, ANTHOLZ (OLASZORSZÁG)
NŐI 12.5 KM-ES SPRINTVERSENY  
1. Tora Berger (norvég) 33:56.3 (2)
2. Marie Laure Brunet (francia)      +0.6 (1)
3. Darja Domracseva (fehérorosz)      +5.8 (0)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 560 pont
2. Helena Ekholm (svéd) 546
3. Andrea Henkel (német) 523

Ahogyan azt már megszokhattuk, igencsak fordulatosan alakult a verseny. Az első váltásnál még az oroszok vezettek az amerikaiak és a svédek előtt, féltávnál viszont Björndalen révén a norvégok váltottak először, megelőzve az oroszokat és a házigazda olaszokat.

Az északiaknál azonban ekkor következett a „lyukas" emberük Alexander Os révén, aki ugyan büntetőkört nem futott, de így is a negyedik helyig vetette vissza őket. Elsőként a németek váltottak az olaszok és az oroszok előtt.

A németek utolsó embere, a háromszoros olimpiai bajnok Greis alaposan megnyomta az első futószakaszt, s ráadásul hibátlanul is lőtt, így még növelni is tudta előnyét, ami fél perc volt az olasz Windisch előtt. Ebbe még az is belefért, hogy Greis két póttöltényt használjon fel az utolsó sorozatnál, ráadásul az üldözők is hibáztak, így nem csökkent jelentősen a különbség.

A második helyen az olaszok mehettek tovább, az orosz Csudov és az összetett világkupában vezető norvég Bö viszont nagy csatát vívott a harmadik helyért, amelyet végül az utóbbi szerzett meg.

FÉRFI 4x7.5 KM-ES VÁLTÓ  
1. Németország 1:10:17.2 (0+7)
2. Olaszország +18.6 (0+9)
3. Norvégia +28.2 (0+8)

Böngésszék télisport-adatbankunkat!


Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
2 perce

Nincs meglepetés a spanyolok Ausztria elleni kezdőcsapatában

Foci vb 2026
4 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
5 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
9 perce

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
28 perce

Huszty Dániel lett a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
28 perce

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi extraklasszisára

Foci vb 2026
36 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
38 perce
Ezek is érdekelhetik