Sílövészet: orosz siker a női váltóban, Berger öt büntetőkört futott

2011.01.22. 14:52
Címkék
Az olaszországi Anterselvában a női 4x6 km-es váltóversennyel folytatódott a sílövő-világkupa. A győzelmet a Szlepcova, Bogalij, Guszeva, Zajceva összeállítású orosz csapat szerezte meg a svédek és a németek előtt.
Már az első váltásnál is az oroszok vezettek, s ezt követően nem engedték át másnak az első helyet, a végén pedig közel egyperces előnnyel értek célba a svédek, és több mint kettővel a négy büntetőkört is futó németek előtt.

A németeknél is rosszabbul jártak azonban a norvégok, akik féltávnál még a második helyen álltak, majd harmadik emberük, Fanny Horn egy büntetőkörre kényszerült, de így is csak a negyedik pozícióig csúsztak vissza, mindössze másfél másodpercre az akkor harmadik fehéroroszok mögé.

Befutóemberük pedig az a Tora Berger volt, aki a legutóbbi három egyéni versenyét megnyerte. Az olimpiai bajnoknő azonban ezúttal rossz lábbal kelhetett fel (vagy a fegyverével lehetett gond), mert első sorozatában mind a nyolc lövése célt tévesztett, a másodikban pedig csupán egyszer talált, így végül egymaga öt büntetőkört futott. Végül azonban, ha 3:46-os hátránnyal is, de a hatodik helyen ért célba az induló 14 csapat közül.

SÍLÖVŐ-VK, ANTERSELVA (OLASZORSZÁG)
NŐI 4x6 KM-ES VÁLTÓ  
1. Oroszország 1:11:14.7 (0+6)
2. Svédország +57.1 (0+7)
3. Németország +2:20.1 (4+13)

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
10 perce

Nincs meglepetés a spanyolok Ausztria elleni kezdőcsapatában

Foci vb 2026
12 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
14 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
17 perce

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
36 perce

Huszty Dániel lett a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
37 perce

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi extraklasszisára

Foci vb 2026
44 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik